Gy. Németh Erzsébet nem lép vissza Demszky Gábor javára
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem tervezi az önkormányzati kampány során saját főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet visszaléptetését a szabad demokrata Demszky Gábor javára - közölte Mandur László szocialista országgyűlési képviselő az "Economy 2002" A XXI. század Magyarországért Egyesület keddi vitaestjén, Budapesten.

  A Medgyessy Péter elnökletével működő, gazdasági és közéleti személyiségeket tömörítő egyesület A jövő Budapestje címmel rendezett vitaestet, melyre Mandur Lászlót és Gy. Németh Erzsébetet hívták meg vendégnek.

    Mandur László elmondta: Katona Béla korábbi szocialista főpolgármester-jelölt négy évvel ezelőtti visszaléptetése után megmutatkozott, hogy nincs a köztudatban az MSZP jelentős képviselete a fővárosi közgyűlésben.

    A politikus szerint az önkormányzati választást megelőző kampányt nem tudná jól csinálni Budapesten az MSZP, ha nem lenne egy főpolgármester-jelöltjük, egy "húzó emberük", aki hirdeti, mit akarnak a szocialisták.

    Mandur László szerint ma még az MSZP szimpatizánsai is Demszky Gábor győzelmében hisznek, de úgy látja, hogy az október 20-i választások előtt már Gy. Németh Erzsébetben is hinni fognak.

    Gy. Németh Erzsébet a rendezvényen reményét fejezte ki egy mainál élhetőbb, otthonosabb főváros megteremtésének lehetőségében.

    Fontosnak mondta a városi közlekedés fejlesztését, a fővárosi közgyűlés által két éve elfogadott, 15 évre szóló koncepció alapján.

    A főpolgármester-jelölt kiemelte az úgynevezett humán infrastruktúra, benne színházak és kórházak fejlesztésének jelentőségét.

    Jelezte: megítélése szerint a főpolgármesteri hivatalnak gyorsabban kell reagálnia a beruházási törekvésekre és lehetőségekre.

    Gy. Németh Erzsébet közölte: megválasztása esetén arra törekszik, hogy a főváros 24 kerületének polgármestereivel olyan intézményes együttműködést alakítson ki, amit Budapest jelenlegi vezetésének az elmúlt nyolc évben nem sikerült megvalósítani.

MTI
Vissza a kezdőlapra