Lezárult a vizsgálat a Hídember és a Terror Háza múzeum beruházásával kapcsolatban
 
Lezárult A Hídember című nagyszabású, állami támogatással készült filmes produkció, illetve a Terror Háza múzeum beruházásának, működtetésének vizsgálata, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) kezdeményezett - értesült az MTI kedden.

    Az MTI információi szerint A Hídemberhez folyósított állami pénzek felhasználását, valamint az Andrássy úti múzeum körüli ügyeket a Budapest Investment Magyar Befektetési és Tanácsadó Rt. vizsgálta.

    A cég az előző kormány ideje alatt megkötött szerződések ellenőrzése során - az MTI értesülése szerint - nem talált jogsértést, szabálytalanságot.

    A vizsgálatot a kulturális tárca indította, annak eredményéről a minisztérium egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

    Az NKÖM sajtóirodájának közlése szerint a jövő hét végéig tájékoztatják a közvéleményt a jelentések megállapításairól.

    Korábbi sajtóértesülés szerint a Terror Háza kapcsán - az alapítás és a működtetés kérdése mellett - az új kormányzat kíváncsi volt arra is: indokolt-e az az összeg, amelynek folyósítását az előző kabinet utolsó hivatali időszakában vállalt a Terror Háza múzeum fenntartására.

    A lapinformáció szerint ugyanis a második választási forduló utáni napra, május 22-re dátumozták azt a szerződést, amelyben az Orbán-kormány kötelezettséget vállalt a Terror Háza működésének további finanszírozására.

    A megállapodás szerint 2003. január 1-jétől három éven át a hivatalban levő kabinet évi 330 millió forinttal járul hozzá a politikai múzeum költségeihez.

    A kultusztárca vizsgáltatta az előző ciklusban a minisztérium részéről megítélt filmtámogatások, köztük a Bánk bán című operafilmnek juttatott anyagi támogatás ügyét, a millennium megünneplését, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal létrehozását, működtetését, a gödöllői kastélyt működtető kht.-t, illetve az Uránia Nemzeti Filmszínház működtetését is.

    A Budapest Investment Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-megkeresésére nem kívánt nyilatkozni, így nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az általa vezetett cég végezte volna A Hídember és a Terror Háza múzeum ügyeinek felülvizsgálatát.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra