Harrach Péter a szociálpolitikáról
 
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) a kormány pénteki szociálpolitikai döntéseinek egy részével egyetért, azonban komoly hiányosságokat vél felfedezni a tervezett intézkedések között.

    Harrach Péter, az MKDSZ elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány furcsa módon támogatja az ellenzék szociálpolitikai előterjesztéseit. A volt szakminiszter emlékeztetett arra, hogy a Fidesz szeptember közepén terjesztette a parlament elé szociálpolitikai javaslatait, amelyek egy részét - mint mondta - a kormány most saját indítványaként nyújtja be. A politikus a kabinet javaslatait a Fidesz előterjesztésével összevetve jelezte: míg a kormány egy gyermek után félmillió, minden további gyermek után pedig 1,1 millió forintos szociálpolitikai támogatást kíván nyújtani, a Fidesz indítványában egy gyermek után 1, két gyermek után 2, három gyermek után pedig 3 millió forintos kedvezmény szerepel. Hozzátette, a kormány és a Fidesz javaslata egybeesik a nagyszülők gyes-jogosultságának megfogalmazásában. Harrach Péter a kabinet szociálpolitikai intézkedései közül hiányolta a kiegészítő családi pótlék emelését, amire a Fidesz javaslatot tett. Ugyancsak kifogásolta, hogy a szocialisták választási ígéreteivel ellentétben nem esik szó az özvegyi nyugdíj emeléséről. Közölte, hogy a Fidesz az adótörvények vitájában módosító indítványt tesz majd a gyermekek után járó adókedvezmények emelésére. Soltész Miklós, a parlament szociális bizottságának fideszes tagja azt mondta: megdöbbenve tapasztalták, hogy a benyújtott adótörvényekben nincs jel a családi kedvezmények emelésére. Szintén hiányolta az MSZP választási ígéretében szereplő, a gyermekétkeztetésre nyújtandó támogatás megvalósulását. A képviselő más témáról szólva a kereskedelmi tévék valóságshow-it gyalázatshow-nak nevezte, követelve: sugárzásukra olyan időpontban kerüljön sor, amikor a kisgyermekek és a serdülők azokat nem láthatják.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra