Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felhívása

    Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) felhívja a Budapest Parádé szervezőit és résztvevőit, hogy az árvízre tekintettel az idei fesztivált - hasonlóan több augusztus 20-i rendezvényhez - ne tartsák meg, energiáikat az árvízi védekezésre és helyreállításra fordítsák.

    Nem az ünneplés idejét éljük. Az egész Európát sújtó árvíz elleni védekezés hazánkban is nagy erőfeszítéseket kívánt és kíván. Az árhullám fokozatosan vonul végig országunkon, és roppant erőfeszítéseket követel a parti lakosoktól. Emberek ezrei kénytelenek napokon át kétségbeesetten megvédeni mindazt, amit életük során megteremtettek maguknak, mindazt, ami jövőbeli megélhetésük alapja.

    A munkálatok azonban nem csak az ár levonulása előtt és alatt jelentkeznek, hanem az ár levonulása után is. Hamarosan hozzá kell fogni a védművek és romok eltakarításához, az árvíz sújtotta környezet lakhatóvá tételéhez. Ez a károsultak számára korántsem ünnepi hangulatú feladat.

    A társadalmi szolidaritás megköveteli, hogy ha honfitársaink jelentős részét ilyen súlyos csapás éri, akkor a szerencsések segítsék a bajba jutottakat, és együtt érezzenek velük. Ennek jó példája volt a gátakon dolgozó számtalan önkéntes és az augusztus huszadikai ünnepségek visszafogottsága (parádék és tűzijáték elmaradása).

    Senki sem élhet egy társadalomban úgy, hogy csak az őt közvetlenül érintő eseményekkel foglalkozik. Az árvíz nem a károsultak és a biztosítók magánügye, hanem az egész társadalom közügye. Az egyes polgárok jóléte nagy mértékben függ az őket körülvevő társadalom jólététől. E kettő el nem választható.

    Mivel a helyreállítás és a romeltakarítás sem az ünneplés ideje, felhívjuk a Budapest Parádé résztvevőit, hogy együttérzésük jeleként ne az önfeledt szórakozást válasszák. Együttérzésük és szolidaritásuk kifejezéseként inkább azoknak az embereknek nyújtsanak közvetlen segítséget, akik életüket a természeti csapás miatt kilátástalannak érzik.

    Budapest, 2002. augusztus 21.

    Rétvári Bence elnök

Országos Sajtószolgálat

Vissza a kezdőlapra