Képes képtelenségek 2. 

Ez alkalommal egy sajátos képsort mutatunk be. Ha az alábbi képre kattintasz, meglátod a következőt, és ezt addig ismételheted, amíg csak fel nem ismered, hogy már visszatértél a kiinduláshoz. A bemutatott képsorozatot előzetesen megmutattuk néhány embernek, a véleményük a kép alatt olvasható.

                                                                                                                Foto Román
Mindenesetre megszerzem.

A pedáns: Felháborító! Azonnal a gyermekvédelmi szolgálathoz fordulok. Hiszen ez a gyerek veszélyeztetett, méghozzá nem is akár hogyan. Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Így ez a csöppség, ha csak intézetbe nem kerül most rögtön, mind életében, mind a tanuláshoz való jogaiban, mind szociálisan veszélyeztetett. Elvinni a gyereket és megbüntetni a szülőket. Most!

A borász:  A bor az élet itala. Mérsékletesen fogyasztva minden problémát megold. Ám, hogy az üres palack maga is pompás játékszer, erre nem gondoltam még. Némi felárat fogok számolni ezentúl a palackért.

Az óvatos: Követelem, hogy a palackokra írják rá: Törékeny anyagból készült, tizennégy éven aluliak csak szülői felügyelettel vehetik kézbe. A leghelyesebb lenne visszaváltható műanyag palackban árulni a bort.

A tudós: A gyermek cerebrumának (agyának) fejlődésében több szakasz disztingválható (különíthető el). Ha a hepatikus (máj) enzimek kialakulása után jut egy gyermek először alkoholhoz, akkor az agy fejlődése komolyan károsodik. Az alkohol-dehidrogenáz szint ugyanis nagyon alacsony: a szervezet nem találkozott még alkohollal. Így nincs enzim, amely detoxikálná, (lebonthatná, méregtelenítené) az alkoholt. Ha azonban a máj enzimtermelő képességének kialakulása előtt jut alkohol a szervezetbe, az agykárosodás totális (teljes) demenciához (elbutuláshoz, agytalansághoz) vezet. Van egy periódus (szakasz), amely körülbelül a gyermek 12-16 hónapos korát jelenti, amelyben eldől, mely enzimekből termel a máj nagyobb mennyiséget. Hipotézisem szerint azok, akik ekkor kapnak kevés alkoholt, igen jól járnak. Nagymennyiségű alkohol-dehidrogenáz alakul ki, ez lebontja az alkoholt, sőt belőle értékes anyagokat állít elő, amelyek nagymértékben hozzá járulnak a szervezet energia ellátásához. Ezek az egyedek erősek és okosak lesznek, arról nem is beszélve, hogy felnőtt korukban is képesek minden veszély nélkül nagymennyiségű alkoholt fogyasztani. A bemutatott kép az ALIDMGY (Kiejtés: alidemgyé) nemzetközi program részeként készült. Ezt a programot: (ALkoholt IDejében Minden Gyermeknek), kutatócsoportom munkája nyomán vezették be és ma már az UNICEF is támogatja. Itt mondok köszönetet a kutatás anyagi támogatásáért a VIBOSZ-nak (Villányi Borászok Szövetsége). A következő nyilatkozatot a Nobel díj átvétele után adom ki.

A kisgazda: A Bort, Búzát, Békességet programunk első állomását látják. Az új nemzedéknek helyén van az esze. Tán a szíve is átvándorolt balról, jobbra. Ez a csöppség szemmel láthatóan erőteljesen pusztítja a vöröset. Van Magyar Jövő.

A jobbos: A liberálbolsevik kormány újabb mesterkedése annak érdekében, hogy a magyar ne vehesse kézbe a saját sorsát. Inkább a palackot. Ha alkohol függő lesz, az államtól is függeni fog. Ha lenne még halálbüntetés, fel kellene akasztani az ilyen népbutítókat.

A balos: Vajon miért nem lesz semmi baja ennek a csöppségnek? A felelet rajta van a képen: szereti a vöröset. Száz szál szegfűt az édesanyjának!  

vissza Vissza a kezdőlapra