Kövér László Mosonmagyaróváron

Kövér László szerint az önkormányzati választás országos tétje abban áll, hogy sikerül-e olyan testületeket választani, amelyek az új kormány által veszélyeztetett polgári értékeket meg tudják

    A Fidesz választmányi elnöke a párt önkormányzati kampánygyűlését megelőző sajtótájékoztatón hétfőn Mosonmagyaróváron a helyhatósági választás egy másik dimenziójáról szólva a hatalmi kiegyenlítődés jelentőségét is hangsúlyozta.

    Az ellenzéki politikus emlékeztetett: 1994-ben a parlamenti választásokon nyertes kormányzó erők az önkormányzati választáson szerényebb eredményeket értek el, míg az akkori ellenzék komoly pozíciókat tudott megszerezni a megyei, a városi önkormányzatokban.

    Kövér László a jelenlegi kormány tevékenységét bírálva kijelentette: a száznapos program nem igazi teljesítmény, mivel annak közgazdasági alapjait az előző kormány gazdaságpolitikája biztosította.

    Szerinte a mostani kormány szétrombolta az előző kabinet gazdaságpolitikájának alapjait a Széchenyi-terv "lenullázásával" és azzal a gazdaságpolitikai fordulattal, amellyel visszatért az 1998-at megelőző időszakhoz.

    Kövér László úgy vélekedett: a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikájának kitüntetettje nem a magyar kis- és középvállalkozások csoportja, hanem a nemzetközi nagytőke.

    Véleménye szerinte ezt példázza, hogy az autópálya-építés folytatására kiírt tenderek feltételeit úgy határozták meg, hogy magyar vállalkozás esélyes se lehessen.

    Kövér László riasztónak minősítette a közbiztonság terén történteket, szerinte Lamperth Mónika erejét meghaladja a feladat.

    Az ellenzéki politikus véleménye szerint az igazságügy-miniszter "meglehetősen zavaros, ámde fenyegetésként is felfogható" nyilatkozatokat tesz a büntető politika szigorának lazításáról, a büntetési tételekenyhítéséről, a kábítószer-fogyasztókkal szembeni enyhébb fellépés szükségességéről.

    - Mindez nem túl szép jövőt fest Magyarország elé - hangoztatta.

    A déli harangszóvitával kapcsolatban annak a véleményének adott hangot: ez az ügy azt jelzi, hogy a balliberális tábor elérkezettnek látta az időt a magyar és a keresztény értékek elleni nyílt támadásra.

    Arra a kérdésre, hogy miben látja okait annak, hogy kevés az önkormányzati képviselőjelölt Kövér László egyebek között kifejtette: az összeférhetetlenségi törvény néhány szakmai csoportot kizárt az önkormányzati képviselői és tisztségviselői funkciók ellátásából.

    - Jó lenne ezt a törvényt korrigálni, mivel a törvény sok embertől elveszi a lehetőséget - mondta végül Kövér László.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra