A közalkalmazottak illetményemeléséről

A kormány az ötvenszázalékos közalkalmazotti keresetemelés 2,5 milliárd forintos tartalékkeretének felosztását a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint a szakszervezetek által támogatott formában fogadta el - tájékoztatta Kiss Péter miniszter az MTI-t.

    A szaktárca két változatot dolgozott ki a pénzfelhasználás módjára, a belső arányokban volt eltérés, illetve abban, hogy miként részesüljenek a keresetemelésből a Széchenyi és Békési ösztöndíjasok.

    Mint Kiss Péter rámutatott: a tartalékkeretről a bértábla-tételek módosításához szükséges 92 milliárd forint elosztását követően - az egyes szakterületeken végzett részletes létszám- és bérfelméréseket, és az érdekegyeztetések után - lehetett dönteni.

    Mivel a 92 milliárd forint egy negyedévre szóló összeg, a jövő évi költségvetésnél ennek a négyszereséből finanszírozható majd ez az illetményszint hívta fel a figyelmet.

    A béremelés 550 ezer közalkalmazottnál, illetve 50 ezer egyházi, egyéni, vagy civil szférához tartozó közszolgálati dolgozónál emeli meg a béreket szeptember 1-jétől átlagosan 50 százalékkal. Ezt a magasabb illetményt a szeptemberi fizetések esedékes október elején kifizetésekor teljesítik az intézmények.

    Mint a miniszter elmondta: a kormány döntése szerint a 2,5 milliárd forintos tartalékkeretből 2,1 milliárd forint használható majd fel a folyamatos munkarendben dolgozó egészségügyi és szociális szakalkalmazottak béremeléséhez, valamint a szociális ellátást szerződéssel átvállaló civil szervezeteknél.

    A kiegészítő keretből 217,5 millió, illetve 137,5 millió forint jut a belügyi, illetve a honvédségi közalkalmazottak 50 százalékos bérbeállására. Az egyházi pedagógiai intézetek dolgozóinál is szükséges egy kisebb kiegészítő összeg ehhez.

    A 2,5 milliárd forintos kereten túl a kormány további 125 millió forintot szánt arra, hogy a Széchenyi és a Békési ösztöndíjasoknál is megoldható legyen az 50 százalékos illetményemelés.

    Kiss Péter hangsúlyozta: a béremelésre nyújtott költségvetési forrás csak erre a célra használható fel az intézményeknél.

    A miniszter felsorolt néhány konkrét példát az egyes szakterületek jelenlegi, illetve szeptember 1-jétől kötelező legkisebb kereseteiről.

    Így például a pályakezdő szakorvosok jelenlegi 71.100 forintos illetménye 127.200 forintra emelkedik. A húszéves gyakorlattal rendelkezőknél a 91.200 forint 163.200 forintra.

    A szakápolók tízéves gyakorlattal jelenleg az 50.000 forint illetményben részesülnek, ez 78.400 forint lesz, húszéves gyakorlatnál az 56.300 forint helyett 86.800 forint.

    A főiskolát végzett pályakezdő tanárok 61.100 forint helyett 100.000 forintra, a húszéves gyakorlattal rendelkezők 83.000 forint helyett legalább 127.000 forintra számíthatnak.

    Egyetemi végzettség esetén a pályakezdő tanároknál a 71.600 forintos illetmény 107.500 forintra, húszéves gyakorlatnál 97.400 forintról 146.200 forintra emelkedik.

    Könyvtárosoknál például a pályakezdők jelenleg egyetemi végzettség esetén 60.100 forintot fizetnek, ez 107.500 forintra emelkedik. Húszéves gyakorlatnál a 81.800 forint 146.200 forintra.

    Egyetemi tanároknál például az ötéves tanári gyakorlatot követően a jelenlegi 245.000 forintos helyett 370.800 forint lesz a legkisebb illetmény.

MTI

Vissza a kezdőlapra