Mádl Ferenc közleménye a Medgyessy-ügyben
Fidesz-állásfoglalás

A köztársasági elnök alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen - olvasható az elnöki sajtóiroda hétfői közleményében.

    A közlemény megfogalmazása szerint az elmúlt napok belpolitikai életét jelentősen meghatározta annak a ténynek napvilágra kerülése, hogy Medgyessy Péter a pártállami rendszer szigorúan titkos tisztje volt.

    "Az ügy kapcsán heves vita alakult ki az ellenzéki és kormánypártok között, valamint a közéletben. Ennek során a társadalmi élet közismert szereplői közül sokan lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, míg mások a kormányfő munkájának folytatását szorgalmazták. Rövid ideig a kormányválság elkerülhetetlennek tűnt. Végül a kormányzó pártok bizalmukról biztosították Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormány ennek jegyében működik - áll a közleményben.

    A dokumentum emlékeztet arra, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök megbeszélést folytatott az ügyben a négy parlamenti párt elnökével, valamint Medgyessy Péterrel.

    Megerősíti, hogy Medgyessy Péter előzőleg nem tájékoztatta az államfőt titkosszolgálati múltjáról, ezáltal Mádl Ferencnek nem volt lehetősége arra, hogy teljes körű információ birtokában tegyen javaslatot a miniszterelnök személyére.

    Az elnöki sajtóiroda felhívja a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés a napokban tárgyalja az ügyben benyújtott törvényjavaslatot a parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról.

    "Mádl Ferenc bízik abban, hogy ennek révén lehetőség lesz az ügy bel- és külpolitikai, valamint morális hatásának teljes körű kivizsgálására" - tartalmazza a közlemény. Hozzáteszi: ez az Európai Unió felé haladó NATO-tag Magyarországnak sürgető feladata.

    "A köztársasági elnök ennek etikus és felelős elvégzését várja el a vizsgálóbizottságtól. Reménye szerint a politikai élet szereplői mind a konkrét esetben, mind a benyújtani tervezett törvényjavaslat révén képesek olyan eredményre és általános megoldásra jutni, amely 12 évvel a rendszerváltozás után alkalmat nyújt véglegesen, a társadalmi konszenzus igényének megfelelően lezárni ezt a kérdéskört" - áll a közleményben.

    A közlemény megfogalmazása szerint felelősséget jelent mindez az elkövetkező nemzedékek véleményalkotása és értékválasztása miatt is. "Ennek érdekében az államfő a vizsgálóbizottság munkáját és a törvénytervezet vitáját kiemelt figyelemmel fogja követni, eredményét és tanulságát - jogkörének és felelősségének megfelelően - számba fogja venni, és következtetéseiről a közvéleményt tájékoztatni fogja" - tartalmazza a köztársasági elnöki sajtóiroda közleménye.

    A Fidesz állásfoglalása

    Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy-üggyel kapcsolatos nyilatkozatát a Fidesz-frakció úgy értékeli, hogy az államfő megvonta erkölcsi támogatását a kormányfőtől. Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői tanácskozását követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az államfő közleményében megütközésének adott hangot, hogy nem kapott teljes körű tájékoztatást a jelölés előtt Medgyessy Péter múltjának sötét részleteitől.

    - Mádl Ferenc világossá tette, hogy Medgyessy Péter hatalmon tartásának erkölcsi és morális felelőssége a kormánykoalíció pártjait terheli - szögezte le a frakcióvezető.

    Elmondta: az Országgyűlés keddi ülésén a Fidesz napirend előtt felhívja majd a figyelmet, hogy Medgyessy Péter nem mondott igazat.

    Pokorni Zoltán kétségbe vonja a kormányfő azon nyilatkozatát, hogy szigorúan titkos tisztként 1977 és 1982 között az IMF- csatlakozás előkészítése lett volna a feladata.

    Mint mondta, ezzel szemben a valóság az, hogy az akkori kormány 1981 szeptemberében bízta meg a Magyar Nemzeti Bankot az IMF csatlakozással kapcsolatos tanulmány elkészítésére.

    Pokorni Zoltán közlése szerint a Minisztertanács 1981 október 29-én döntött az ügyben, és Magyarország 1981 november 5-én kérte csatlakozását a Nemzetközi Valutaalaphoz.

    - Mit csinált Medgyessy Péter 1977-től 1981 őszéig és 1981 novemberétől további ügynöksége időszakában - tette fel a kérdést a politikus, aki szerint ideje lenne, hogy Medgyessy Péter végre elmondja az igazat.

    Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy az IMF tárgyalások angol nyelven zajlottak, Medgyessy Péter pedig a magyar mellett románul és franciául ért.

    A frakcióvezető ismertette, hogy kikből állt az IMF-csatlakozási delegáció névsora. E szerint, a Magyar Nemzeti Bank szakértői mellett részt vett benne Fekete János, Bakó Endre, Tarafás Imre, Szalka István, Hidas János, Péterfalvi Pál, Baltazár Béla, Juhász Margit, Major István, Hais Gyula, Bogyó Tibor és Kupa Mihály.

    - Medgyessy Péternek itt semmilyen szerepe nem volt, nyilvánvalóan más munkát végzett - szögezte le, hozzátéve, hogy ezekre a kérdésekre a kormányfőnek előbb utóbb egyenes választ kell adnia, ezt nem tudja kikerülni.

    Rogán Antal frakcióigazgató arról beszélt, hogy a parlament előtt fekszik a választási eljárási törvény módosítására irányuló előterjesztés, amely az idei országgyűlési választások szavazólapjainak megőrzését célozza.

    Mint mondta, az előterjesztés okafogyottá és értelmetlenné válik, ha a parlament nem járul hozzá a házszabálytól való eltéréshez, a hatályos jogszabály szerint ugyanis július hetedikén megkezdődik a szavazólapok megsemmisítése.

    A Fidesz ezért kezdeményezi a házszabálytól való eltérést. A frakcióigazgató úgy fogalmazott: ha ezt a hatalmat birtokló pártok nem támogatják, akkor egyértelművé válik álszent magatartásuk.

MTI
Vissza a kezdőlapra