A Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátorának közleménye
Nyílt levél a balliberális lapok főszerkesztőihez

    Tisztelt Főszerkesztő Urak/Asszonyok!

    Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának tagjaként tiltakozom a cenzúra, a sajtó diktatúra, a balliberális lapok eljárása ellen.

    Nem először fordul elő, hogy a balliberális lapok az MTV Kuratóriumának, tulajdonosi testületének közleményeit elhallgatják, miközben óriás terjedelemben, valótlanságokat tartalmazó írásokat közölnek a Magyar Televízióról és a közalapítványról.

    Az MTI Sajtószolgálatához eljuttatott tegnapi (augusztus 28-i) közleményünkből, melyből kiderült, hogy a kuratórium többsége, a 30 tagú testület 16 tagja, aláírásával vállalta, továbbra is törvénytelennek tartja Ragács Imre kinevezését, egyetlen sort sem közöltek.

    Az általuk illegitimnek tartott "ügyvezető alelnök" hazugságoktól hemzsegő sajtótájékoztatójáról viszont hosszas terjedelemben számoltak be.

    Véleményem szerint ezzel az Önök által főszerkesztett lapok súlyosan megsértették a sajtószabadságot, és szándékosan félrevezették a közvéleményt. Szégyenletesnek tartom, hogy 12 évvel a rendszerváltozás után a balliberális lapok még mindig változatlan módszerekkel manipulálják olvasóit.
Budapest, 2002. augusztus 29.
Tisztelettel:
Ékes Ilona társadalmi kurátor

Országos Sajtószolgálat

Vissza a kezdőlapra