Polgári Összefogás Csepelért

A panelházak felújítását, az épülettömbök lakóparkká alakítását, az elkerülő gerincút megépítését, a kerékpárút-hálózat fejlesztését, illetve a HÉV metrócsatlakozását sorolta a következő évek általa elgondolt fontosabb csepeli fejlesztései közé a Fidesz-MDF-MKDSZ fővárosi listavezetője.

    Katona Kálmán, aki a Szigetország - Polgári Összefogás Csepelért című kedd esti rendezvényen vett részt a Csepeli Munkásotthonban, arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővárosnak olyan tartalékai vannak, amelyek felhasználásával látványos eredményeket lehet elérni.

    A volt közlekedési miniszter szerint a Budapesten élők életminőségét elsősorban a közlekedés átszervezésével lehetne javítani.

    Katona Kálmán a jelenlegi fővárosi vezetés "eredményei" közé sorolta, hogy 1990 és 2000 között mindössze 40 kilométer út épült, 70 ezer férőhellyel lett kevesebb a BKV-járatain, valamint azt is, hogy 618 játszótér szűnt meg Budapesten.

    A polgári összefogás listavezetője szerint a főváros 12 év alatt a kerületekkel számtalan kérdésben nem tudott egyetértésre jutni, ezért a következő években az önkormányzatok közötti kapcsolatrendszeren is javítani kell.

    Illés Zoltán, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy az Orbán Viktor vezette kormány a korábbi négy évben az országot egy egészen új pályára állította, mint mondta, "kis csodát" tett, és az emberekben kialakult egy "jó itt élni" érzés.

    Úgy látta: ez idő alatt az emberek úgy érezték, hogy a kormány tevékenysége róluk szól.

    Illés Zoltán szerint a polgári erők az önkormányzatok szintjén is képesek kialakítani ezt a szemléletet.

    Az uniós csatlakozásról szólva a politikus arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, hogy Magyarország milyen módon csatlakozik a szervezethez.

    Rámutatott: a mindenkori magyar kormány kötelessége, hogy úgy szolgáljon, a lehető legkisebb teher essen az állampolgárokra.

    Németh Szilárd, a polgári erők XXI. kerületi polgármesterjelöltje az egyik legfontosabb helyi feladatnak a csepeli elkerülő gerincút kiépítését nevezte.

    A jelölt szerint tarthatatlan, hogy a kerületen átvezető forgalom, éppen azon a három úton halad, ahol a legtöbb lakótelep található.

    Véleménye szerint egy új önkormányzati vezetés szemléletváltásával ki lehetne mozdítani Csepelt a jelenlegi "megrekedt világból".

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra