Önkormányzati választás: a Polgári Összefogás fővárosi konferenciája

Jobboldali önkormányzati vezetők szerint szoros együttműködésre van szükség a főváros és a kerületek között a következő években a közlekedés, a környezetvédelem, a bűnmegelőzés, valamint a panelházak felújításának kérdésében.

    A Polgári Összefogás budapesti programja szombati szakmai konferenciájának előadói úgy látják, a jelenlegi városvezetés az elmúlt 12 évben bebizonyította, hogy az említett együttműködés kialakítására - függetlenül az éppen hatalmon lévő kormány színétől - alkalmatlan.

    Álláspontjuk szerint mindez azt indokolja, hogy új vezetésre és új, jobboldali többségű testületre van szüksége Budapestnek.

    Katona Kálmán, a Polgári Összefogás budapesti listavezetője bemutatva A változás ideje: az összefogás ideje, A polgári összefogás budapesti önkormányzati választási programja című dokumentumot arról beszélt: az új fővárosi irányításnak elsősorban új szemlélettel kell a kerületek és az agglomeráció felé fordulnia.

    A korábbi kormány közlekedési tárcájának vezetője a következő évek egyik legfontosabb feladatának a metróberuházást nevezte, amelynek megkezdése szavai szerint a korábbi években sem az Orbán-kormányon múlt.

    Katona Kálmán kitért a felújításra szoruló budapesti panelházak kérdésére is. Úgy látja: a lakótelepek egy részét - viszonylag kis ráfordítással - lakóparkokká lehetne alakítani az épületek rekonstrukciójával, valamint a környező zöldfelületek, játszóterek, megfelelő gondozásával.

    Szavai szerint a fővárosból való kiköltözési hullám megállítására jó megoldás lenne, ha az egykori gyárterületek helyét lakóterületté alakítanák.

    Székelyné Gyökössy Dóra VIII. kerületi alpolgármester a közbiztonság kérdésköréről szólva annak a véleményének adott hangot, hogy a demokrácia rendet, kereteket jelent, ezért az embereknek biztonságban kell magukat érezniük a főváros utcáin.

    Az alpolgármester beszámolt a kerületben indított kamerás térfigyelési programról, melynek szavai szerint a sikerét a legjobban az jelzi, hogy Józsefváros három év alatt elérte: ma már a negyedik-ötödik helyen áll a kerületek jó közbiztonságát mérő verseny sorrendjében, míg korábban annak a végén kullogott.

    Javasolta, hogy a térfigyelő programot vezessék be a főváros valamennyi veszélyeztett területére.

    Bencze B. György a fővárosi környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, és az utóbbi évek modellértékű úgynevezett zöld programjai között az egykori Ganz-ipartelep parkká alakítását nevezte.

    A polgármester ugyanakkor kijelentette, hogy a zöldterületi programokban és azzal összefüggésben a közlekedési ügyekben a korábbinál szorosabb együttműködésre van szükség a kerületek között.

    Juhos Katalin XI. kerületi polgármester szerint a jelenlegi fővárosi vezetés közlekedéspolitikája kultúrálatlan, összehangolatlan és még az emberi méltóságra sincs tekintettel.

    Véleménye szerint még kampányidőszakban sem lenne megengedhető, hogy egyszerre bontsanak fel a fővárosban párhuzamos főutakat, ezzel megbénítva Budapest közlekedését.

    A polgármester szerint a jelenlegi budapesti közutak zsúfoltságát, a tömegközlekedés átszervezésével, a járatok sűrítésével, valamint védett buszsávok kialakításával és azok bekamerázásával jelentősen lehetne csökkenteni.

    Juhos Katalin szerint Dél-Budának szüksége van a 4-es metróra, de nem rossz vonalon, hanem nagyobb megállótávolságokkal és legalább gazdagréti végállomással.

    Véleménye szerint értelmetlen egymástól néhány száz méterre metróállomásokat építtetni, így szükségtelen például a Gellért téri kialakítása is, ami egyébként, mint mondta, csak újabb forgalmat vonzana a környékre.

    Juhos Katalin tarthatatlannak és a közlekedési dugók egyik okának nevezte azt is, hogy 12 év alatt egyetlen híd sem épült Budapesten a főváros pénzéből, hozzátéve: nem véletlen, hogy még a főpolgármester is kiköltözött a városból.

    Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke a konferencia végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a Polgári Összefogás programja kizárólag olyan célokat tartalmaz, amelyek korábban már jobboldali vezetésű kerületi önkormányzatokban sikeresen vizsgáztak.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra