Fideszes képviselők közleménye
 
    Sajnálatos, de nem meglepő, hogy Salgó László országos rendőrfőkapitány nem jelent meg az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság által kezdeményezett mai meghallgatáson. A bizottság az Erzsébet hídon 2002. július 4-én tartott demonstráció szétoszlatásakor történt rendőri intézkedések törvényességéről és szakszerűségéről kívánt tájékozódni. Nem tartjuk meglepőnek, hogy az országos rendőrfőkapitány nem mert kiállni a rendőri fegyverhasználatot vizsgáló képviselők elé azok után, hogy bizonyítást nyert az általa még néhány napja tagadott lőfegyverhasználat. Salgó László nem először vezeti félre a közvéleményt. Úgy tűnik, aki a múltjára vonatkozó bizonyítékokat nem hajlandó tisztázni, az a jelen megbízatásában sem tud tisztességesen helytállni.

    A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságba delegált tagjai:

    dr. Hargitai János
    dr. Karakó László
    Varga József
    Schmidt Ferenc
    Potápi Árpád
    dr. Semjén Zsolt

Országos Sajtószolgálat
Vissza a kezdőlapra