Szájer József az EU-csatlakozásról: a szocialisták heves reakcióját rossz lelkiismeretük okozza

A Fidesz szerint a szocialisták heves reakcióit Orbán Viktor exkormányfő EU-csatlakozással kapcsolatos kijelentésével összefüggésben az MSZP rossz lelkiismerete indukálja.

    Szájer József, a Fidesz alelnöke, külügyi kabinetjének vezetője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás kapcsán nem napi pártpolitikai feltételekről, hanem az ország nemzeti érdekeit érintő garanciavállalásokról beszélt.

    Az exkormányfő szavait Szájer József szerint csak Dávid Ibolya, az MDF elnöke értette meg, aki az EU-csatlakozással összefüggésben szintén a feltételek megteremtését tartja fontosnak.

    A Fidesz alelnöke úgy látja, hogy a kormányváltás óta nem történt előrelépés az integrációs felkészülésben.

    Mint mondta: a stagnálás ebben a kérdésben még egy jóindulatú kifejezés.

    Szájer József a Medgyessy-kormány részéről helytelen iránynak nevezte a kabinet által folytatott agrárpolitikát, a gazdahitelek felfüggesztését, a magyar kis- és középvállalkozások háttérbe szorítását.

    Aggasztónak vélte, hogy az utóbbi hónapokban a magyar vállalkozások nem jutnak megrendelésekhez.

    Ugyancsak kritizálta, hogy az előrejelzések szerint jövőre csupán 3 százalékot meg nem haladó reálbér-növekedés várható.

    Véleménye alapján az MSZP-nek azért is rossz lehet a lelkiismerete, mert nem váltotta be azt a választási ígéretét sem, hogy hatalomra jutás esetén ismét megnyitja az EU-csatlakozási tárgyalások sorában a mezőgazdasági fejezetet. Szájer József egyébként nem bánja, hogy ezt az ígéretét az MSZP nem váltotta be.

    A politikus meggyőződése szerint vannak jó és az egyes országok számára előnytelen EU-csatlakozások. Előbbi kapcsán Spanyolországot és Írországot említette, utóbbi kapcsán pedig Görögországot.

    Éppen ezért - mint mondta - óriási tétje van annak, hogy Magyarország felkészülten integrálódhasson, és a csatlakozás az emberek életében pozitív változást hozzon.

    Az uniós integrációt Magyarország szempontjából a XXI. század legfontosabb döntésének nevezte.

    Ugyancsak létfontosságúnak ítélte, hogy a csatlakozás után Magyarország ne csak egyoldalú adózója legyen az uniónak.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra