Orbán Viktor az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról

A polgári ellenzéknek csak akkor szabad közreműködnie az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításban, hogy ha néhány feltétel ehhez teljesül - ismételte meg Orbán Viktor korábban tett kijelentését hétfőn, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, egy választási fórumon.

    A volt miniszterelnök szerint az unióhoz kétféle módon csatlakozhat az ország: jól vagy rosszul.

    - Ha rosszul csatlakozunk, akkor ennek a levét tíz egynéhány évig közösen isszuk - tette hozzá.

    Véleménye szerint rossz csatlakozás esetén magyar vállalatok, agrárgazdaságok tízezrei mennek tönkre, mert nem tudják majd állni a versenyt, s az egekig fognak szökni az árak is.

    Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a jó csatlakozáshoz legalább három feltételnek kell teljesülnie. Ezek egyike a kis- és középvállalkozások támogatása.

    Ezzel összefüggésben hangoztatta: a polgári kormány ezt a Széchenyi-terv keretében tette, de a mostani kabinet találhat más módszert is, ugyanakkor mindenféleképpen folytatni kell a vállalkozások támogatását, nem lehet átengedni a külföldieknek az autópálya-, a vasút- és a gátépítés piacát.

    Második feltételként arról szólt, hogy rá kell venni a mostani kormányt arra, folytassa az agrárhitelezéseknek azt a módszerét, amelyet az előző kabinet vezetett be.

    Harmadik kritériuma szerint emelni kell a béreket és nem 3 százalékkal, mint azt a Medgyessy-kabinet szeretné.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra