Orbán Viktor a Professzorok Batthyány Körénél

Orbán Viktor volt miniszterelnök szombaton arra kérte a Professzorok Batthyány Körét, hogy készítsék el azt a javaslata szerint Szent István nevét viselő tervet, amely a Magyarország előtt álló tizenöt év teendőit tartalmazza.

    Erről az exkormányfő azután beszélt újságíróknak, hogy vendégként részt vett és előadást tartott a Professzorok Batthyány Körének budapesti, zárt ajtók mögött megrendezett találkozóján.

    Orbán Viktor hozzátette, hogy nem egy kormányprogramot vár, hanem arra kérte a professzorokat, hogy állítsanak össze egy tervet, amely "iránytű és zsinórmérték" lesz a következő tíz-tizenöt év magyar közélete számára.

    Hangsúlyozta, hogy Magyarország esetében nem csak ritkának, de példátlannak is mondható szellemi természetű összetartozás jellemzi a Professzorok Batthyány Körét, amely "nagy szürkeállományt és intellektuális erőt tartogat az ország számára".

    Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, volt oktatási miniszter a rendezvényt követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor kérését részletezve elmondta, hogy a terv egy olyan szellemi, intellektuális alkotás lesz, amely a helyzetértékelésen túl javaslatokat is tesz a legfontosabb teendőkre.

    A terv legfontosabb elemei közül kiemelte a magyarság Kárpát-medencei gazdasági és kulturális helyzetének feltárását és a magyar pozíciók megerősítését.

    Fontosnak nevezte a magyar vállalkozók és a magyar gazdák helyzetének elemzését, és azoknak az eszközöknek a megjelölését, amelyekkel helyzetük erősíthető.

    Szintén a terv kiemelt részének nevezte annak felmérését, milyen a magyar kultúra, oktatás és tudomány helyzete, valamint azt, hogy ennek alapján Magyarország versenyképessége miként növelhető Európában.

    - Ez tehát egy nagy ívű, 5, 10, 15 éves tagolásban megjelenő tárgy, amelyet olyan politikai erőnek kell kormányzati tervvé tennie, amely felvállalja ennek az értelmiségi körnek a következtetéseit és javaslatait - jelentette ki a volt miniszter.

    Pálinkás József hozzátette, hogy a Professzorok Batthyány Köre egyedül valószínűleg nem tud egy ilyen tervet elkészíteni, ezért más szervezeteket is be kívánnak vonni a munkába.

    Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tervet könyv formájában fogják nyilvánosságra hozni. A dokumentum - mint mondta - egy év alatt végleges formát kell, hogy öltsön.

    Kifejtette: a terv időbeli tagolása azt jelenti, hogy lesznek benne olyan elemek, amelyek öt év alatt, mások hosszabb távon valósíthatók meg.

    Szintén kérdésre válaszolva kijelentette: ha a jelenleg kormány a tervben olyat talál, amit meg kíván valósítani, azt "már csak el sem kerülhetjük, hiszen elolvashatja és megvalósíthatja, kívánjuk, hogy úgy legyen".

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra