Polgári körök gyűlése Salgótarjánban
 
A Kárpát-medencében megközelíti a 15 ezret a polgári körök száma: Csíkszeredától Nyitráig, a Bácskán keresztül Szlovéniáig sorra érkeznek hírek a szerveződések megalakulásáról - mondta Makovecz Imre építész kedden a Nógrád megyei polgári és nemzeti körök találkozóján Salgótarjánban.

    Makovecz Imre előadásában elmondta: fontosnak tartja a polgári körök megalakulását, mert azt jelzik, valami történt az országban, amelynek következtében az eddig leszegett fejű magyarok szervezett formában felemelik a fejüket és azt mondják: "nem vagyunk alávalóbbak senkinél".

    - A polgári körök arra vannak, hogy saját érdekeinket szervezetten képviselni tudjuk, egymást végre megismerjük, találkozzunk és beszéljünk egymásnak az eredményeinkről - fogalmazott az építész.

    A szónok elmondása szerint a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, amelynek maga is alapítója, úgy gondolja: elég a nemzeti pártok egymás elleni "acsarkodásából, féltékenykedéséből és önállósági komplexusaiból".

    - Létre kell hozni egy olyan egyesült néppártot, amely kellő erővel, hittel és biztonsággal tudja képviselni a magyarság érdekeit - fogalmazott Makovecz Imre.

    Az építész véleménye szerint ehhez az szükséges, hogy a kereszténydemokrácia, az MDF és a Fidesz olyan kongresszust hívjon össze, amely alapja lehet egy kétkamarás parlamentnek, ahol az alsóházban a polgári körök képviselik az ország érdekeit.

    - Ezt akár alkotmányozó nemzetgyűlésnek is lehet nevezni, ha megfelelő számú embert hívunk össze, és ez nem lehetetlen - tette hozzá.

    Makovecz Imre kitért arra, elég volt a megélhetési politikusokból és abból, hogy az országgyűlési képviselőket "hat ökörrel sem lehet rávenni arra, hogy tisztességgel foglalkozzanak a rájuk bízott feladattal".

    Az építész beszélt Orbán Viktor volt miniszterelnökről is, aki a kedvezménytörvény megalkotása mellett a szónok szerint "a németekkel, olaszokkal és osztrákokkal előre egyeztetve megtámadta" a Benes-dekrétumokat, amelyek szavatolják azt az elnyomást, amelyben részesül a magyarság 1920 óta.

    A találkozón felszólalt Fenyvesi Gábor, a polgári összefogás salgótarjáni polgármesterjelöltje is.

    Programjában egyebek között a munkahelyteremtést, az ifjúsági programokat, a sportélet fellendítését és a közüzemi díjak felülvizsgálatát ígérte.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra