Polgári körök találkozója Győrött

Makovecz Imre építész szerint kellenek a polgári körök, szükséges, hogy létrejöjjön egy pártok felett álló mozgalom, amelyben az emberek tudatukkal és teljes szívvel a nemzet felemelkedését szolgálják.

    Az építész erről pénteken a győri és a város környéki polgári körök első találkozóján beszélt a Széchenyi téren.

    Makovecz Imre fontosnak tartja, hogy a polgári körök a rendszerváltás előtti 45 év "átkát levessék", ne felülről várják a megváltó gondolatokat, hanem találják meg egymást és osszák meg kölcsönösen azokat a tapasztalatokat hogyan lehet közéletet élni és eredményt elérni.

    Véleménye szerint be kell jutni a polgári köröknek az önkormányzati testületekbe az őszi önkormányzati választáson.

    A szónok elmondása szerint világszerte egyre súlyosabb válságot okoz a demokrácia pillérének tekintett politikai váltógazdaság és az, hogy "az egymást váltó pártok mögött ugyanazok a dirigensek állnak".

    Szerinte Magyarországon a magát baloldalinak nevező párt elitje dúsgazdag emberekből áll.

    - A nagytőke pártja ma szociális érzékenységről papol és el akarja velünk hitetni, hogy még mindig hisz a globalizált kapitalizmusnál igazságosabb társadalomban - hangoztatta.

    Makovecz Imre kitért arra, hogy a magyarok számára mennyire fontos a szabadság.

    - A szabadság azt jelenti számunkra, hogy a mocskos szájúak és a telezsebűek egyszer és mindenkorra tűnjenek el a közéletből - vélekedett.

    Kerényi Imre rendező-igazgató annak a véleményének adott hangot, hogy "csak úgy csatlakozunk az Európai Unióhoz, ha nemzetként csatlakozhatunk a nemzetek Európájához".

    Kijelentette: szerinte a lakosság felét félrevezették a "Kun Bélák, a polgári körök ellenfelei".

    - Ideiglenesen legyőztek bennünket, de az igazság a miénk, le fogjuk győzni őket a megfelelő pillanatban és a megfelelő módon - közölte.

    A találkozón felszólalt a Fidesz vezette polgári összefogás győri polgármester-jelöltje, Dézsi Csaba András. Programjában egyebek között a panellakások hőszigetelésének és fűtésrendszerének korszerűsítését, az építményadók csökkentését, a közüzemi díjak felülvizsgálatát ígérte.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra