Sajtóklub

Az előzményekből:

 

DR. LOVAS ISTVÁN

02.08.12 

CZIKÓ GÁBOR ÚRNAK
ELNÖK-IGAZGATÓ
ATV-RT
1117 Budapest
Daróczi u. 82

Az ATV 2002. augusztus 11-i, 20:15-től 21:15-ig tartó, Szőke László műsorvezetőjük által szerkesztett Összefüggések című adásában számos valótlan tényt híreszteltek. Műsorelőzetesükben, annak képernyős és teletextes változatában is, valótlan tényként híresztelték, hogy Tasnádi Péter Lovas Istvánnal vitázik, illetve „párbeszédet folytat”.

 A fentiekre, valamint a Polgári Törvénykönyv 79. §-ra tekintettel felszólítom Önöket, hogy ma este a fenti időpontban az alábbi helyreigazítást közzétenni szíveskedjenek, amelyet tegnap, kérésem ellenére, elmulasztottak megtenni, noha szóban igazolták a fax megérkeztét. Az alábbi szöveg a tegnapi kibővített és pontosabbá tett változata, melynek felolvasását kérem ma 20:15 perckor: 

„Helyreigazítás

 Televíziónk 2002. augusztus 11-én 20:15 perctől 21:15 percig tartó Összefüggések című, Szőke László által szerkesztett és vezetett műsorában valótlanul híreszteltük, hogy Lovas István erőszakos bűncselekményeket követett el az Egyesült Államokban.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István soha egyetlen erőszakos vagy más bűncselekményt, sőt kihágást sem követett el az Egyesült Államokban.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas Istvánt erőszakos bűncselekmények miatt elítélték az Egyesült Államokban.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István ellen egyetlen amerikai bíróság sem hozott semmiféle ítéletet büntetőügyben.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas Istvánt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda körözi.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas Istvánt sem a múltban, sem a jelenben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda nem körözte illetve körözi.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas István a körözés miatt nem léphet be az Egyesült Államokba.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István 1992. november végétől 1993. március közepéig az Egyesült Államokban tartózkodott, és ugyanott  1998. január-február időszakában egy hónapot töltött el úgy, hogy ezen utóbbi alkalommal  nem csak a szokásos útlevél-ellenőrzésen esett át, de jogosítványát is kiváltotta.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas Istvánnak Zsófia nevű lánya zsidó iskolába jár.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas Istvánnak nincs Zsófia nevű lánya és egyetlenegy lánya egyetlen napot sem töltött zsidó iskolában. Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az is, hogy most, szeptemberben tankötelessé váló kislánya a bicskei katolikus iskolában kezdi meg  általános iskolai tanulmányait.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas István palesztin állampolgárságért folyamodott.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy palesztin állampolgárság nem létezik.

Valótlanul híreszteltük azt, hogy Lovas István újságírókat fizikailag fenyeget.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István soha, egyetlen újságírót nem fenyegetett meg és a valóság az, hogy Lovas István Szentmihályi Szabó Péter újságírót az ellene irányuló fizikai fenyegetéstől nyilvánosan megvédte, miután Szentmihályi Szabó Péter újságíró, korábban a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének tagja elpanaszolta neki, hogy Haraszti Miklós, ugyanazon elnökség tagja, jelenleg a közszolgálati MTV kuratóriumi elnökségi tagja Szentmihályi Szabó Pétert megfenyegette. 

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas István kormánypénzen nyaralt.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István a Cippoliono utazási irodában ő, felesége és gyermeke számára saját maga fizette be az utazás költségeit.

Valótlanul híreszteltük, hogy Lovas István Rákosi Mátyást  Róthnak, Kun Bélát Kóhn Bélának nevezte.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István a lexikonokkal ellentétben Rákosi Mátyásnak eredeti vagy neki tulajdonított eredeti nevét soha nem írta le egyetlen kivétellel, amelyben Pünkösti Árpádnak, a Népszabadság ismert újságírójának az alábbi mondatait idézte Rákosiról, elítélő jelleggel:

“Távolodva a nevével jelzett korszaktól, egyre inkább úgy emlegetik csak, mint kicsi, kopasz, kellemetlen, kövér (zsidó) embert, vagy mint egy született gonosztevőt: Rákosi (Roth) Mátyást. Mindegy, hogy nem Roth hanem Rosenfeld! Lélekben roth volt, vörös!

Valótlanul híreszteltük azt, hogy Lovas István a hét végén megfenyegethette volna a Budapest VI. kerületében lévő egyik telefonjáról egy lap újságíróját.

Valótlan híresztelésünkkel szemben a tény az, hogy a kérdéses időpontban Lovas István Révfülöpön egy 17-tagú társaságban tartózkodott.  

Valótlanul híreszteltük, hogy az ATV  péntek esti Sajtóklub című műsora antiszemita lenne.

Valótlan híresztelésünkkel szemben a tény az, hogy a péntek esti Sajtóklub című műsor egyetlen résztvevője sem hangoztatott antiszemita illetve rasszista nézeteket és ezért az ORTT Panaszbizottsága egyetlen alkalommal sem ítélte el. 

Valótlanul híreszteltük a műsor előtt mind a képernyőn, mind teletextes műsorajánlatunkban, hogy Lovas István vitázni fog Tasnádi Péterrel.

Valótlan tényállításunkkal szemben a valóság az, hogy Lovas István abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy az ATV Rt.-vel Tasnádi Péter műsort beszélt meg és még az időpontot is kitűzte Lovas István tudta és megkérdezése nélkül, Lovas István az ATV Rt. vezetésével közölte, Tasnádi Péterrel nem vitázik, hanem vele bírósági ügye van.”

 Amennyiben a fenti helyreigazításnak nem szíveskedik helyt adni, jogos igényemet polgári peres úton leszek kénytelen érvényesíteni.

Budapest. 2002. augusztus 13. 

                                                                  Tisztelettel:

Lovas István

Hol tartunk most?

A Sajtóklub helyzetéről szóló Magyar Nemzet cikket így vezettük fel:

  • A Sajtóklub tovább él
    Óriási ováció fogadta a Magyar ATV-ben betiltott Sajtóklub pénteken című műsor résztvevőit a MOM Művelődési Központban. A „nyilvános adáson” többek között szó volt a Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivőjének leveléről, a magyar szellemi életet megszálló vörös terrorról, s bejelentették: külföldre viszik a mai magyar sajtó áldatlan helyzetének ügyét, hogy minden demokratikus, jóérzésű ember tudomást szerezzen arról, mi folyik Magyarországon.

Azok számára, akik meg akarják nézni

                                        vagy hallgatni

                                        a Sajtóklub legutóbbi, képernyőre nem került adását, máris megtehetik, ha rendelkeznek pl. a RealOne Player nevű programmal, akkor megtehetik. Már működik a második nyilvánosság.       

vissza Vissza a kezdőlapra