Sánta kutya...
 

A nap híre: Megszólalt Tóth Lajos, Medgyessy összekötője

Már nem a Magyar Nemzet viszi a prímet 

 

Az ember azt hihette, lecsengőben van a Medgyessy ügy. Háboroghatunk, gyűjthetjük a piros lapot, indíthatunk vizsgáló bizottságokat, tiltakozhatunk. Végül mindent elmos a horni egyszerűségű "na és".

A polgári szavazók felháborodása nem ingatta meg a balosokat. Elkönyvelték, hogy mi a hatalom utáni vágyakozásunk miatt kiabálunk kígyót-békát.

Most azonban fordulat állt be az ügyben: nem a polgári sajtó, hanem az RTL klub Akták című műsora kezdett foglalkozni az üggyel. Jegyezzük meg a dátumot: 2002. június 30., vasárnap - 18:13  Ekkor Medgyessy összekötője cáfolja a miniszterelnök gátlástalan hazudozásait. Köszönjük. A történet a sánta kutya sorozat tipikus tagja.

Mi is hangzott el az Aktákban? A felvezető szöveg világosan fogalmaz:

 

Medgyessy Péter nem azért lett a 70-es években szigorúan titkos tiszt a Pénzügyminisztériumban, hogy segítse Magyarország csatlakozását a Nemzetközi Valutaalaphoz - állítja Medgyessy egykori összekötő tisztje. Tóth Lajos szerint a szovjetek sok mindent tudtak a tárgyalásokról, a feladat a nyugati hírszerzők elhárítása volt.

 

Érdemes az egész cikket elolvasni. http://www.online.rtlklub.hu/  

Végül egy zárógondolat: az, hogy az RTL Klub belépett az ügybe, világosan mutatja, hogy a szálak nem az ellenzék kezében vannak. Az MSZP képviselőcsoportja előtt pedig az a nagy kérdés: ki adja ki az adatokat, ki keveri a kártyát. A feleletet nekik kell megtalálniuk. Mivel egy emberként álltak ki a nagy hazudozó mellett, már az ő becsületükről van szó. Többen kétlik, hogy van-e ilyen nekik egyáltalán. Itt az alkalom, lehet bizonyítani.

 

vissza Vissza a kezdőlapra