Szent István-szobrot avattak Gyöngyösön

A magyar államalapítás ünnepe alkalmából Szent István király szobrát - Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását - kedden avatták fel Gyöngyösön, a Szent Bertalan templom előtti téren.

    A kétméteres, süttői mészkő talapzatra helyezett bronz kompozíció, amelynek legnagyobb magassága 1,4 méter, lova előtt állva, kezében templomot tartva ábrázolja államalapító királyunkat.

    Mint az a szobor felavatásakor elhangzott, a ló a magyarság harcias múltjának szimbóluma, a király kezében tartott templom pedig azt jelképezi, hogy a magyarság a kereszténység felvétele által vált a korabeli Európa részévé és ezzel biztosította fennmaradását.

    A most felavatott Szent István szobor közelében áll Károly Róbert király alakja.

    Az állami ünnep alkalmából tartott gyöngyösi megemlékezésen Szabó Gyula, a település polgármestere beszámolt arról, hogy az önkormányzat tervei szerint a terület a jövőben a Királyok tere nevet kapja.

    Az elképzelések szerint Szent István és Károly Róbert szobra mellett a jövőben felállítják IV. Károly és felesége, Zita királyné szobrát is.

    Nevükhöz fűződik ugyanis az 1917-ben csaknem porig égett város újjáépítése - közölte a polgármester.

MTI
Vissza a kezdőlapra