Egyéves a Szalmakalap Múzeum

 Csángó gyerekek nyaraltak a Hargita megyei Kőrispatakon

 Múlt év július 21-e óta, amikor megnyitották a világ első és mindeddig egyetlen szalmakalap-múzeumát a Hargita megyei Kőrispatakon, több tucat szervezett csoport vett részt itt táborozáson, gyerekek és meglett korúak is, hogy a szalmafonás mesterségével ismerkedjenek. Legutóbb július 8. és 14. között a csángóvidékről nyaralt itt negyvenegy gyerek.

 Rendszeressé vált, hogy a Szalmakalap Múzeum melletti színben szalmafonó kézművestáborokat szerveznek a Hargita megyei Kőrispatakon. A megnyitás óta eltelt egy év alatt több száz érdeklődő jött el, hogy ezzel a hagyományos népi mesterséggel ismerkedjen. A Szőcs család, amely a múzeumot létrehozta, gondoskodott arról is, hogy a látogatók vagy a tábor résztvevői semmiben ne szenvedjenek hiányt. Szőcsék saját termésből biztosítják a konyhára valót, korszerűen felszerelt panziót működtetnek, programot szerveznek a résztvevőknek, melyben kirándulások, közös népdal- és tánctanulás is szerepel a rendes napi két-három órás szalmafonás-oktatás mellett.

 A százéves parasztházból kialakított múzeumban nyomon követhető a szalma learatásától a kalap viseléséig mindaz, amit a szalmakalapról tudni kell és lehet. Közel százéves varrógépeket, több száz éves mángorlókat-formázókat láthatnak itt a látogatók, egy szobában pedig az ország összes szalmakalap-típusát mutatják be egybegyűjtve, ami több mint száz kiállított fejfedőt jelent. Az udvaron egy hatalmas, 5 méter átmérőjű szalmakalap alatt lugas várja a pihenni vágyókat, s mint Szőcs Lajos, a múzeum megálmodója és kivitelezője tréfásan mondja, itt kalap alatt is lehet ügyeket intézni. „Nem úgy »kalap alatt« ahogyan manapság nálunkfele szokták, hanem törvényesen, igazságosan. Csak épp a nagy kalap alatt, hogy ne süssön meg a nap” – jegyzi meg Szőcs. A kalap méreteivel méltán pályázik a Rekordok Könyvébe való bejutásra. Körülötte a Küsmöd vize csiszolta csodálatos formájú köveket állították ki. Ami a világelsőséget illeti: egy nemzetközi katalógusban tizenöt hasonló múzeumot sorolnak föl szerte a világból. Az utolsó a kőrispataki. De ez az egyetlen, amelynek a neve Szalmakalap Múzeum. A többi a szalmafonatokat, a szalma felhasználását mutatja be.

 Levesbab és tanártorna

 Július 14-én fejeződött be az az egyhetes tábor, melynek keretében negyvenegy pusztinai, klézsei, felsőrekecsényi és diószéni gyerek tanulta a kalap- és szalmafonás csínját-bínját, ismerkedett a székelyföldi emberekkel, életformával, gyakorolta az anyanyelvet. Ifj. Szőcs Lajos (egyébként a családban három Lajos van – nagyapa, apa és unoka), az unoka, aki jelenleg turisztikai menedzsmentet tanul, a csángó gyerekek ittlétéről tájékoztatott: „A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tudomást szerzett erről a lehetőségről, a négy faluból összegyűjtöttek negyvenegy gyereket, s Hegyeli Attila, a szövetség elnöke vezetésével eljöttek hozzánk. Az oktatást a Kőrispataki Szalmakalap-készítők Hagyományőrző Egyesülete biztosította ingyenesen. A kőrispataki lakosok mind anyagilag, mind erkölcsileg támogatták a csángó gyerekek üdültetését. Focimeccset szerveztek a táborozóknak, a helyi major pedig elvitte a gyerekeket az esztenára, megvendégelte őket. A magunk részéről pedig örültünk annak, hogy ezek a messzi földről érkezett, hányatott sorsú gyerekek legalább egy hétig jól érezték magukat, kellemesen, hasznosan töltötték nálunk azt a hetet.” Zene- és tornatanárok jöttek önkéntesen Kőrispatakra, hogy a gyerekek szórakoztatásában, oktatásában segédkezzenek. Esténként magyar népdalokat énekeltek a gyerekekkel, tanították a számukra még ismeretlen székely nótákat, dalokat. A helybeli szalmafonók ugyanígy, önkéntesen jöttek el, hogy a gyerekeknek megtanítsák ezt az immár másfél százados múltra visszatekintő mesterséget. A csángó gyerekekre minden itt látott-hallott dolog az újdonság erejével hatott. Nagyon tetszett nekik például a naponta felszolgált friss, házi sütésű kenyér. Odahaza hetente kétszer-háromszor vásárolnak „boltit” – mondták. A szervezők azt is elmondták, hogy a csángó gyerekek nagyon hamar beilleszkedtek, otthon érezték magukat, nem volt viszolygás, húzódozás, hamar oldódtak a számukra ismeretlen környezetben. Dolgos, rendszerető gyerekek, mindig szigorúan és ügyesen gondoskodtak magukról, pedig közben kiderült: egyiküknél sincs otthon fürdőszoba. A második-harmadik naptól már a helybeliekkel együtt mulattak a szócsavarintásaikon. A tanártorna, levesbab, tanárzene helyett aztán szépen helyére került a tornatanár, bableves, zenetanár. A tábor végére valamennyien önállóan tudtak apróbb díszeket fonni szalmából, vagy üvegeket szalmafonattal beburkolni. A búcsúzáskor mindenikük kapott egy-egy részvételi diplomát, valamint néhány szalmafonatból készült dísztárgyat. Azzal az elhatározással utaztak haza, hogy ide még visszatérnek.

 A szalmakalap-tábor pedig néhány nap múlva újabb tanulni vágyó csoportot fogad. Addig azonban még megünneplik július 21-én a múzeum és a tábor fennállásának egyéves évfordulóját.

 Bakó Zoltán
Krónika
Erdélyi magyar közéleti napilap

Vissza a kezdőlapra