Szlovákiai választások - előzetes hivatalos eredmények
Bugár az MKP eredményeiről és pozíciójáról

 A legtöbb szavazatot, 19,50 százalékot a Vladimír Meciar féle Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS) szerezte meg a szlovákiai parlamenti választásokon, míg a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szavazatok 11,16 százalékával a negyedik a pártok sorrendjében - erősítette meg Pozsonyban vasárnap délelőtt az országos választási bizottság, miután közzétette a hét végén megtartott országos képviselőválasztások "előzetes hivatalos" eredményeit, amelyek azonosak a reggeli óráktól ismert sorrenddel.

    Az ország 4 157 807 választásra jogosult polgára közül 2 913 267 ember élt szavazati jogával. Az érvényes szavazatok száma 2 875 081 volt, így a választásokon 70,07 százalékos volt a részvételi arány.

    Az új szlovák parlamentnek hét pártja lesz. Meciarék után a második 15,09 százalékkal a miniszterelnök, Mikulás Dzurinda nevével jegyzett Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKÚ).

    Harmadik helyen végzett 13,46 százalékkal a Robert Fico vezette SMER (Irány). A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a negyedik. A szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 8,25 százalékot, az Új Polgárok Szövetsége 8,01 százalékot ért el, Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) pedig a szavazatok 6,32 százalékával lesz a harminc napon belül felálló új szlovák törvényhozás hetedik pártja.

    Ez azt vetíti előre, hogy a törvényhozás százötven mandátumából a HZDS 36, az SDKÚ 28, a SMER 25, az MKP 20, a KDH és az ANO egyenként 15, a KSS 11 mandátumot könyvelhet el.

    A Magyar Koalíció Pártjának új parlamenti frakciója 20 képviselőből áll majd. Az előző parlamenti választásokon még csak 15 mandátuma volt az MKP-nak.

    A hivatalos végeredményeket a preferencia-szavazatok összeszámlálása után, hétfőn délelőtt hirdetik ki, s ebből kiderül, hogy a pártok jelöltjei közül név szerint kik ülhetnek be a frakciók padsoraiba. Számszerű változást ez már nem jelent a pártok erősorrendjében.

    BUGÁR BÉLA AZ MKP EREDMÉNYEIRŐL ÉS POZÍCIÓJÁRÓL

    A Magyar Koalíció Pártja (MKP) tizennégy járásban végzett az első helyen a szlovákiai képviselőválasztásokon: ennek köszönhetően az országos megmérettetésben a negyedik legjobb eredményt érte el a pártok közül, így nélküle aligha lehet jobbközép kormányt alakítani.

     A választások utáni első napon már egy ilyen jobbközép kormány kialakításának lehetősége látszott körvonalazódni. Bugár Béla, az MKP elnöke a választási eredmények ismeretében vasárnap, a tapogatódzó tárgyalások megkezdése után az MTI-nek azt nyilatkozta: pártja egyelőre semmilyen feltételekről nem kíván nyilatkozni és potenciális partnereik előtt is csupán az MKP elképzeléseiről akarnak beszélni.

    - A programjaikban egymáshoz közelálló, reformpárti erőket, azokat tekintjük potenciális partnereinknek, akik tudatosítják a most befejeződött választások fontosságát és azt, hogy mennyire sürgető, hogy az országnak mielőtt stabil kormánya legyen - olyan kabinet, amelyik eredményesen képes bevinni az országot a NATO és az Európai Unió tagjainak sorába - jelentette ki Bugár.

    A kormányalakítás lehetőségeiről szólva hangsúlyozta: a tárgyalásokon az MKP szavatoltan konstruktív magatartására lehet számítani. A magyar párt tisztában van a saját küldetésével, a programja ismert és ennek keretei között mozogva kezdi el a tárgyalásokat, amelyektől azt várja, hogy az "MKP törekvéseinek elemei is megjelenjenek az új kormány programjában."

    Bugár úgy értékeli, hogy pártja a várakozásokat felülmúlva szerepelt, ami "a választóknak köszönhető és igen kedvező körülmény."

    Mint mondta, megvan egy jobbközép koalíció kialakításának lehetősége, de nem zárta ki, hogy "sokféle egyéb lehetőség is megnyílik". Hogy mindebből milyen fejlemények során és milyen lehetőségek alapján alakulhat ki valami, az "elsősorban a politikusok józanságán múlik."

    Bugár még korainak találta, hogy számszerűsítse, vajon hány szlovák illetve nem magyar nemzetiségű ember szavazott az MKP-ra. Annyit azonban elárult: Túrócszentmártonban (Martin) háromszáz, Besztercebányán (Banská Bystrica) hétszáznál több szavazatot kapott az MKP, amelynek még a magyarellenes kirohanásairól ismert, a parlamentből kibukott Szlovák Nemzeti Pártvezető (SNS), Anna Malíková szűkebb hazájában, Csaccán (Cadca) is félszáz támogatója akadt.

    Az MKP - eddig15 tagú parlamenti frakciója helyett - immár 20 képviselőt küldhet az új törvényhozásba, ahol a jövőben már egyik nemzeti párt (SNS, PSNS) magyarellenes kirohanásait sem kell hallgatnia, hiszen azok kiszorultak a parlamentből, ami igen jó jel. "Ez arra vall, hogy az országban az elmúlt négy évben alábbhagytak a magyarellenes indulatok, a következő négy évben pedig egyre kisebbeket lehet majd ütni az úgynevezett magyar kártyával" - mondta Bugár Béla. Mindez az ország integrációs törekvéseinek is kedvez, akárcsak az, hogy a Nyugat számára szalonképtelen Vladimír Meciar támogatóinak tábora "a harminc százalékot meghaladó csúcsokról húsz százalék alá esett vissza."

    Ezzel szemben az MKP támogatóinak száma a négy évvel korábbiakhoz mérten most 15 ezerrel lett több, a párt öttel több mandátumot szerzett és a négy évvel korábbi választásokon elért 9,12 százalékos eredményét 11,16 százalékra növelte.

    Bugár vasárnap délután Pozsonyban sajtótájékoztatót is tartott, ahol a kormányalakítási tárgyalások stratégiájáról alig árult el valamit, de annyit mindenképpen elismert, hogy a Dzurinda vezette SDKÚ-val, a kereszténydemokrata KDH-val és a két éve alakult Új Polgárok Szövetségével (ANO) kezdenek tárgyalni. Ennek eredménye az lehet, hogy létrejön egy 78 mandátumból álló, "vékony jégen" kormányzó koalíció. Ennek ereje ugyan csak két mandátummal haladja meg a szükséges többséget, de minden törékenységét számba véve így is a stabil kormányzást ígér. Ugyanis arculatokat nézve kikristályosodott pártokról van szó, nem olyan "rögtönzött pártokról", amelyek az eddigi Dzurinda-kormány tagjaiként lassan széthullottak, s most még a parlamenti küszöböt sem közelítették meg.

    Bugár kitért azon kérdések megválaszolása elől is, amelyek azt firtatták, alkalmas lehet-e negyedik koalíciós partnernek a miniszterelnöki posztra igényt tartó Robert Fico pártja. A SMER huszonöt mandátummal erősíthetné a kormánykoalíciót, amely egyedül ebben a felállásban bírna kétharmados parlamenti többséggel.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra