Ismét választási csalásra készül az MSZP?
Megint listákat hoznak létre a választókról

Jól ismerjük már Magyarországon a listákat, rengetegen szenvedtek miattuk ártatlanul: fekete lista, B-lista, kuláklista. A 2002-es országgyűlési választásokon kialakult a listák egy új fajtája, a „szocia lista”.

E sajátos lista lényege, hogy a párt minden pénzt megad azért, hogy lajstromba vegye az összes lehetséges MSZP-szavazót. A bökkenő az, hogy politikai szimpátia alapján Magyarországon tilos és alkotmányba ütköző cselekedet emberekről ilyen nyilvántartást vezetni. Vajtán az önkormányzati választások előtt mégis, megint erre készül a szocialista polgármesterjelölt.

A Demokrácia Központba érkezett bejelentés szerint a község pénzén, közpénzen (Keller László, üvegzseb helyett üvegszemügyi államtitkár!) a jelenlegi és egyben újraindulni szándékozó szocialista polgármester levelet küldött a vajtai polgároknak. A levél tartalma egy kérdőív, melyen Vinklár László azt tudakolja, vajon mennyire nyerte el a lakók tetszését négyévnyi regnálása. A kérdőívet egy közpénzen felbélyegzett (Keller László, üvegzseb helyett üvegszemügyi államtitkár!) válaszborítékon lehet, látszólag anonim módon visszaküldeni. Ez a boríték azonban sokkal inkább nevezhető megbélyegzettnek mint felbélyegzettnek. A bélyeg alatt mindenütt egy-egy szám olvasható. A szám pedig a címzett névjegyzékszáma, melyet az áprilisi választásokon kapott. E szám alapján a „Tanácsházán” könnyedén beazonosíthatók a polgármester szimpatizánsai. Szavazáskor pedig majd az áprilisi választásokon megismert – szintén alkotmánysértő – módszerhez lehet folyamodni: bármi áron gondoskodni kell arról, hogy a választópolgár szavazata az MSZP számára hasznosuljon. Arra való a szavazószámláló bizottságok szocialista tagjainál a mobiltelefon, hogy törvénybe és alkotmányba ütköző módon így értesítsék a meg nem jelentek kilétéről azokat a társaikat, akik voksolásra buzdítják az alkotmányellenes „szocia listán” szereplő embereket. Emlékezetes, milyen sokan indultak szavazni áprilisban délután 5 óra után.

A vajtaiak érdeklődésére a szocialista polgármester súlyos váddal illette munkatársait. Azzal gyanúsította meg őket, hogy lopják a borítékokat, ezért kellett azokat megszámozni. Ám átlátszó hazugságát józan paraszti ésszel könnyedén meg lehetett cáfolni, mivel azon a borítékon, amelyben a kérdőívet és a válaszborítékot kiküldték, semmilyen szám nem szerepelt. A válaszborítékon viszont mindenkiről a választási névjegyzéken szereplő száma olvasható – ami nem lehet a véletlen műve.

A térség országgyűlési képviselője, Lengyel Zoltán a fidesz.hu kérdésére megerősítette a Vinklár akciójáról szóló hírt. Elmondása szerint a vajtai emberek nem értik, hogy mire készül a szocialista polgármester, miért van szükség arra, hogy róluk különböző számok alapján bármilyen nyilvántartás készüljön. Többen félnek attól is, hogy amennyiben nem küldik vissza a válaszborítékot, valamilyen hátrány éri őket, megtorlás áldozatává válhatnak, szintén listára kerülhetnek abban az esetben, ha a falu megválasztaná polgármesternek a szocialista politikust. A félelemnél azonban nagyobbnak bizonyult a bátorság. Panaszukkal az Országos Választási Bizottsághoz és a Demokrácia Központhoz fordultak, nemsokára pedig az adatvédelmi biztoshoz is eljuttatják. Bíznak benne, hogy a hálózati kormány nem lesz képes arra, hogy teljes mértékben megbénítsa a jogállamiság intézményeit Magyarországon. Ám az a tény, hogy a szocialisták listát készítenek róluk, a legsötétebb diktatúra érzését kelti fel bennük. Lengyel leszögezte: a szocialista politikus a válaszlevelek megbélyegzésével egyértelműen megsértette a Magyar Köztársaság Alkotmányát, az adatvédelmi és a választójogi törvényt.

A módszert nem Vinklár László találta ki. Emlékezetes, hogy az MSZP választási csalással gyanúsította meg a Fideszt, ezért bejelentette, hogy a 2002-es áprilisi választásokra alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre. Tudnivaló, hogy amikor a szocialisták megvádolnak valakit, akkor az szocialista nyelven azt jelenti, hogy maguk fogják azt cselekedni, amivel másokat alaptalanul gyanúsítgatnak. Utóbb több sajtóorgánumban is megjelent, és mindmáig senki által nem cáfolt cikkek tanúsága szerint az izraeli Ron Werber irányításával, külföldi cégek és érdekcsoportok bevonásával olyan, óriási pénzekbe kerülő interaktív számítógépes adatbáziskezelő információs rendszert dolgoztak ki, amellyel sikeresen, a magyar törvényekbe és a Magyar Köztársaság alkotmányába ütköző módon a választás napján százezreket tudtak mozgósítani. De az is emlékezetes, hogy ez a szocialista turpisságok, stiklik, visszaélések és csalások csak egyik alkotmányba ütköző fajtája volt. Ebből és a vajtai szocialista polgármesterjelölt esetéből kiindulva felvetődik a kérdés, hogy hány településen készíthetnek hasonló „szocia listákat”? Hány településen akarják ismét a választópolgárok akaratát kijátszva akár csalással is kierőszakolni a hatalmat? Hány vidéki emberről készül olyan összegzés, amit aztán később hatalmi céljaik érdekében használhatnak a szocialisták? Hány helyütt sértik a szocialisták meg hasonló módon, akárcsak áprilisban, a Magyar Köztársaság alkotmányát, az adatvédelmi és a választási törvényt, és hány helyütt készíthetik így elő a választási csalást?

fidesz.hu

 vissza Vissza a kezdőlapra