Nincs magyar felelőse a bős-nagymarosi vízlépcső ügyének




Továbbra sem tudni, milyen hivatal és milyen stratégiával irányítja majd a Dunával kapcsolatos nemzetközi jogi és a Bős-Nagymarossal összefüggő ügyeket. A Medgyessy-kormány egyik első intézkedéseként megszüntette a Dunai Kormánybiztosi Irodát és fölmentette vezetőjét. Augusztus közepéig kellett volna elkészülnie a kormány által követendő elképzeléseknek, de a részletekről a Krónika többszöri érdeklődésére sem adott választ az illetékes tárca. Mangel Gyöngyi a Duna Kör vezetőjének, Droppa Györgynek az állásfoglalását kérte.



Droppa György:-- Itt a nyertes pártok véleménye az ügydöntő. A Magyar Szocialista Párt legkülönbözőbb módokon adta tudtunkra, hogy ők nem kívánnak vízlépcsőt építeni. Először Szili Katalin kijelentette egy konferencián, majd Kovács László egy fórumon, majd Medgyessy Péter kérdésre válaszolva mondta el, hogy a szocialista párt nem kíván vízlépcsőt építeni, sőt még arra is hivatkozott, hogy egy szerződést írt alá társadalmi szervezetekkel, melynek az egyik pontja pontosan az, hogy nem fognak vízlépcsőt építeni. Még Lendvai Ildikó szótagolva is elmondta, hogy nem akarnak vízlépcsőt építeni. Strandler Árpád nem tartozik a legismertebb szakemberek közé, ellenben közvetlenül a hágai salamoni döntést hozó bírósági ítélet után egy teljes oldalas cikket közölt a Népszabadságban, melyben kifejtette, hogy a vízlépcsőt méghozzá Nagymarosnál is meg kell építeni. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy olyan személyre, aki a jelenlegi kormánypártok hivatalos politikájával szembehelyezkedő állásponton van, illetve egész életútján ezt az álláspontot követte, semmiképpen nem szabad bízni a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyét és a dunai kormánybiztosság vezetését.

Riporter:-- Az ő neve dunai kormánybiztosként is felmerült, mert eddig csak azt hallottam, hogy hágai tárgyalófél lesz?

Droppa György:-- A válasz nem egyértelmű, mert a dunai kormánybiztosságot a kormány gyakorlatilag megszüntette és nyilvánvaló, hogy valamilyen intézményt helyébe fog hozni. Az eddigi kormányok mindig másképpen nevezték ezt az intézményt. Nyilvánvaló, hogy most is más lesz ennek az irodának a neve, de tulajdonképpen a feladatköre azért nem nagyon tér el egymástól, itt is egy ilyen tárgyalófelet kell találni, aki Szlovákiával hivatalosan tartja a kapcsolatot, illetve tartja a kapcsolatot a Hágai Nemzetközi Bírósággal.

Riporter:-- Önök nagyon keményen fogalmaztak az állásfoglalásukban. Azt mondták, hogy a zöld mozgalmak arculcsapását jelentené ez a kinevezés.

Droppa György:-- Ez pontosan így van. Ez gyakorlatilag nagyon furcsa helyzetbe sodorná ezt a szerződést.

Riporter:-- Több környezetvédő szervezet is, a Duna Kör, a Duna Charta is és mások is kijelentették, hogy nagyon nagy hibának tartják, hogy a dunai kormánybiztosi irodát azelőtt szűntették meg, mielőtt döntöttek volna, hogy milyen szervezeti formában foglalkoznak a Duna ügyével.

Droppa György:-- Ebben az időben nincs tárgyalópartner, nincs kitől átvenni az iratokat, nincs, akik Szlovákiával a folyamatosságot tartaná. Tény ellenben az is, hogy az elmúlt négy évben nagyon kevés történt, nagyon kevés volt a haladás. A tevékenységet mindenképpen fel kellene gyorsítani, de erre nem az a válasz, hogy megszüntetem az irodát és hagyom a szlovák felet tulajdonképpen a saját döntési helyzetében anélkül, hogy arra magyar válaszok születhessenek.

Forrás: http://www.boon.hu/kronika/2002_07_26/kronika155968.shtm

vissza Vissza a kezdőlapra