A Fidelitas XIII. kerületi szervezetének közleménye
 Sajtószabadság eltiprása helyben is

    A Fidelitas XIII. kerületi szervezete megdöbbenéssel értesült róla, hogy az INFO 13 kerületben működő egyesületet kitiltották a kerületben közpénzen rendezendő Szent Mihály-napi búcsúról.

    A kerület szocialista vezetése ugyanúgy csak a saját, közpénzen fenntartott szócsövét tűri meg a kerületben, ahogy országosan is csak a baloldali médiumokat támogatják, megtéve mindent a polgári médiumok elhallgattatásáért.

    A Szent Mihály-napi búcsú Angyalföld egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, amelyen az INFO 13 című kerületi újságot kiadó egyesület egy standdal kívánt megjelenni. Ám a rendezvény előtt két nappal a rendezvényt szervező József Attila Művelődési Központ igazgatója levélben értesítette az egyesületet, hogy a részvételüktől eltekintenek.

    Indoklásképpen azt hozta fel, hogy az egyesület ott politikai tevékenységet folytatna.

    Szerintünk felháborító, hogy a hivatalostól eltérő vélemény megfogalmazása politikai tevékenységnek, és nem a polgárok tájékoztatásának tekintendő.

    Az egyesület tavaly is kint volt ugyanezen a rendezvényen, és akkor sem folytatott politikai tevékenységet, semmilyen kritika sem érte az ottani programok miatt.

    Bízunk benne, hogy a választásokat követően nem lehet majd senkit elhallgattatni a XIII. kerületben.

Spaller Endre elnök
 

Országos Sajtószolgálat
vissza Vissza a kezdőlapra