A Szentatya ismét újított

A pápa a képviselőházban


A jövendő Európának nem szabad csupán gazdasági és politikai jellegűnek lennie, nem szabad elfelednie keresztény hagyományait - hívta fel a figyelmet csütörtökön az olasz képviselőházban, a római Montecitorio-palotában tartott beszédében II. János Pál.

Az olasz állam több mint százharminc esztendős történetében először kereste fel a pápa az olasz törvényhozás épületét. A Montecitorio-palotában az előző napon nem is üléseztek a honatyák, hogy a biztonsági emberek tüzetesen átvizsgálhassák az épületet. A XVII. században épült palota előtti téren négy hatalmas képernyőt helyeztek el, hogy a kívül lévők is egyenes adásban láthassák és hallhassák a katolikus egyházfőt.

II. János Pált a képviselőház bejáratánál Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök és Silvio Berlusconi miniszterelnök fogadta, az ülésteremben pedig Marcello Pera, a szenátus, valamint Pier Ferdinando Casini, a képviselőház elnöke mondott üdvözlő beszédet. A honatyákon kívül jelen volt az egész kormány, az eseményt a televízió egyenes adásban közvetítette. A ceremónia részeként a csendőrség zenekara eljátszotta a vatikáni és az olasz himnuszt.
 

vissza Vissza a kezdőlapra