Kivonult az ellenzék a költségvetési bizottság üléséről
 
 
Kivonultak az ellenzéki képviselők az Országgyűlés költségvetési bizottsága pénteki, késő estig elhúzódó üléséről - mondta Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke rendkívüli sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

Az ellenzéki honatyák éjjel egy órakor hagyták el a ülést.

Mint Varga Mihály fogalmazott, a költségvetési vita méltatlan és megalázó volt. Az ellenzéki képviselők ugyanis a bizottsági ülésen kaptak meg 26 kormányzati indítványt, amelyekhez az elfogadott, szocialista ügyrendi javaslat szerint összesen mindössze két-két percben szólhattak volna hozzá.

- Ezekről az ügyekről méltatlan ilyen körülmények között vitatkozni, ehhez a parlamenti ellenzék nem asszisztál - mondta Varga Mihály.

Hozzátette: ez a folyamat egy hónapja indult és pénteken érte el a csúcspontját.

Tájékoztatása szerint pénteken éjfélig kellett a kormánynak azokat a javaslatait beküldeni, amelyek az úgynevezett támogatott indítványokat tartalmazzák. Éjfélkor azonban a kormány - meg sem várva a bizottsági ülés végét, illetve azt, hogy milyen javaslatok kerülnek még a bizottság elé megtárgyalásra - a támogatotti sort elküldte.

- A kormány még az előtt döntött, hogy a frakciók érdemben meg tudták volna tárgyalni a költségvetési indítványokat - mondta Varga Mihály.

A képviselő a történteket a parlamenti demokrácia lábbal tiprásának nevezte.

Hangsúlyozta: ez egy folyamat vége volt, a költségvetési vita méltatlan és megalázó körülmények között zajlott el az elmúlt hetekben.

Emlékeztetett arra, hogy az Állami Számvevőszéknek négy napja volt a több ezer oldalas költségvetés ellenőrzésére. Ezek után úgy kezdődtek el a parlamenti bizottsági tárgyalások, hogy volt olyan testület, amelynek egy órája volt a vitára felkészülni.

Véleménye szerint e folyamathoz tartozott az is, hogy a parlament szakbizottságai nem mondhatták el véleményüket a plenáris ülésen.

A pénteki költségvetési bizottsági ülésen több mint 30 perces ügyrendi vita után sikerült elérni, hogy egy-egy indítvány elolvasására egy percet kapjanak az ellenzéki képviselők - tette hozzá.

Szavai szerint ez a kormányzati arrogancia csúcspontja volt.

- Ezzel az antidemokratikus eljárással próbálják a kormánypártok elfedni azt, hogy a választási ígéreteik üres ígéretek voltak - tette hozzá.

Mint mondta, a vita utolsó szakaszában kerültek elő azok az igazi módosító indítványok, amelyeket a kabinet át kíván még vinni a költségvetésbe.

Varga Mihály elmondta: ezekről az ellenzéknek nem volt tudomása. Tegnap este derült ki, hogy a kormánypárti képviselők 5 milliárd forintot kívánnak adni a Magyar Televíziónak, és az is, hogy a BKV 37 milliárd forintos adósságát el akarják engedni. Egy 3 milliárd forintos önkormányzati csomagról szintén két percben kellett dönteni - tette hozzá.

 
vissza Vissza a kezdőlapra