A British Airways sárga lapokat oszt a földön is
 
A British Airways légitársaság csütörtökön bejelentette, hogy a jövőben "sárga lappal" büntetik azokat az utasokat, akik zavarják a beszállás nyugodt körülménye

    Az évente több mint 40 millió utast szállító BA szerint az utóbbi időben egyre nő azoknak a száma, akik agresszívan viselkednek beszálláskor utastársaikkal, vagy a földi személyzettel. A közelmúltban is akadt olyan, aki részegen jelent meg a beszálláson és mindenkibe belekötött.

    A légitársaság szóvivője elmondta az AFP-nek, hogy a "sárga lapnak" ugyanolyan szerepe lesz az utazásban, mint a futballpályákon: ha valaki ezután sem fogja vissza magát, annak komoly következményei lesznek. Kizárhatják az aznapi utazásból, de rossz magatartás akár azt is maga után vonhatja, hogy a renitens utast "feketelistára" teszik, és többé nem utazhat a British Airways járatain.

    A "sárga lapok" gyakorlatát repülés közben már 1998 óta alkalmazza a brit légitársaság, és hatásosnak bizonyult, ezért döntöttek a BA illetékesei, hogy a földön is alkalmazza. 2001-ben összesen 300 alkalommal kellett a levegőben meglengetni a figyelmeztető kártyát az agresszív utasok előtt. Az új intézkedés célja mindenekelőtt az, hogy már a földön kiszűrjék azokat, akik esetleg nagy magasságban veszélyeztethetik a repülés biztonságát.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra