A főváros helyzete

Gond gond hátán

A Fidesz-MKDSZ a főváros jövő évi költségvetéséről 

Deutsch Tamás a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője Endrédy István frakcióvezető-helyettessel közösen tartott sajtótájékoztatót szombaton.
 

Endrédy István szerint a 2003-as központi költségvetésben sem a főváros fejlesztése, sem működése terén nem történt javulás, sőt visszalépés tapasztalható. Nem szerepel a költségvetésben forrás a 4-es metró további tervezésére és építésére, nem esik szó a beígért két új budapesti hídról, a 2-es metró felújításáról és a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozásához szükséges 550 millió forintos állami támogatás sem szerepel a büdzsé tervezetében. A BKV-t érintő másik fontos kérdésről, a gázolaj jövedéki adójának visszatérítéséről sem esik szó a tervezetben, mint ahogyan az állam továbbra sem tervezi új járművek beszerzésének támogatását a fővárosi közlekedési vállalatnál, sőt annak fejlesztésében, működtetésében sem vállalna szerepet.

Endrédy István szerint szintén nem szerepel az elővárosi közlekedést segítő 11 kijelölt vasútvonal további fejlesztése és a panelfelújítási program folytatása sem a költségvetésben, és "egyetlen kilométernyi állami kezelésben lévő fővárosi út felújításának sincs nyoma a tervezetben".

Deutsch Tamás rámutatott, hogy az előző évektől eltérően egyetlen állami fejlesztés sem indul 2003-ban a fővárosban. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője szerint a költségvetés jelentős, több tízmilliárd forintos visszaesést jelent Budapest számára a tavalyi, tavalyelőtti támogatásokhoz képest. A januártól 600 ezer közalkalmazottnak járó fizetésemelés felerészben nem áll az önkormányzatok rendelkezésére, ez fővárosi szinten 30 milliárd forintot jelent. „Szerintem Demszky Gábor sem gondolt arra, hogy visszasírja az Orbán-kabinetet, amely több tízmilliárd forinttal több támogatást adott a fővárosnak, mint a jelenlegi kormány” - fogalmazott a politikus. Mindez nemcsak a fővárosra igaz, hanem az ország többi településére is. Azt javasolják a főpolgármesternek, hogy hívjon össze egy tanácskozást a frakcióvezetőkkel és a közösen kialakított állásponttal menjen tárgyalni a kormányfőhöz, illetve a jövőben folytasson rendszeresen érdemi tárgyalásokat a 23 kerületi polgármesterrel. Ugyanakkor nagyon jók az esélyei a fővárosnak és a 3.200 települési önkormányzatnak, hogy a jövő évi "rendkívül komoly visszaesést jelentő" költségvetésen módosítsanak. „Erre 188 szavazat van a parlamentben a Fidesz és az MDF-frakcióban, Demszky Gábornak csupán hat kormánypárti képviselőt kell meggyőznie, hogy változtatni tudjunk a költségvetés tervezetén, éppen ezért azt mondom, soha ilyen jó helyzetben nem volt a főváros a kormánnyal való tárgyalás során” - fogalmazott Deutsch Tamás.

A politikus szerint "rosszul sikerült blöff" a főpolgármester bejelentése, miszerint az állammal kötött finanszírozási szerződés és állami garanciavállalás nélkül is elkezdik építeni 2003-ban a 4-es metrót. Ez az érvényben lévő jogi rendelkezések értelmében lehetetlen és ha a főváros képes lenne a megállapodások hiányában is megindítani az építkezést, akkor ezt biztosan megtette volna az elmúlt négy évben.

 

vissza Vissza a kezdőlapra