Helyzetkép a csángók anyanyelvi oktatásáról
 
AzTíz településen mintegy ötszáz moldvai csángó-magyar gyermek vesz részt magyar anyanyelvi foglalkozáson — hangzott el vasárnap, az erdélyi Szovátafürdőn szervezett csángó oktatási konferencián.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Romániai Magyar Pedagógus Szövetsége által szervezett rendezvényen a moldvai csángómagyarok oktatásában szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselői vettek részt.

A Bákó megyei Klézsén és Pusztinán idén ősszel indult a magyar nyelv oktatása az állami, román tan-nyelvű iskolákban. A két településen tanító pedagógusok eddigi tapasztalataik alapján azt hangsúlyozták, hogy bár volt lemorzsolódás, a gyerekek szívesen látogatják a magyar nyelvórákat.

Elmondták, hogy a magyar nyelv mint tantárgy anyanyelvként szerepel az órarendben és a naplóban, a részvétel az órákon kötelező mindazok számára, akik év elején kérték annak bevezetését.

A konferencia résztvevőinek véleménye szerint az immár tíz moldvai településen mintegy félezer gyermek részvételével zajló anyanyelvi foglalkozásokat, a moldvai iskolákban a magyar nyelv anyanyelvként való tanulását, a moldvai gyermekeknek erdélyi középiskolákban, majd erdélyi és magyarországi egyetemeken való továbbtanulását egységes rendszerbe kell foglalni.

Hangsúlyozták, el kell érni, hogy ne szociális indíttatású legyen a moldvai csángómagyar gyermekek erdélyi és magyarországi taníttatása, hanem a minőségre, a versenyképes tudásra kerüljön a hangsúly.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége több mint egy évtizede küzd a magyar nyelvű oktatás Moldvában való bevezetéséért. Miután hosszú ideig merev elutasításba ütköztek, alternatív megoldásként magánházakban szerveztek magyar nyelvű foglalkozásokat a szövetség munkatársai, illetve más moldvai csángómagyar civil szervezetek munkatársai a csángó falvakban. Az idén már tíz településen járnak a gyermekek a magyar kultúrához való kötődésüket erősítő foglalkozásokra.

Az alternatív nyelvtanítás beindítása miatt az MCSMSZ és a Szeret-Klézse alapítvány törvényen kívül helyezését kérte a Bákó megyei tanfelügyelőség.

— A sepsiszentgyörgyi bíróság a héten másodfokon elutasította a tan-felügyelőség keresetét — tájékoztatta az MTI-t Bartha András, az MCSMSZ elnöke.

Deáky András, a szintén perbe fogott Szeret-Klézse Alapítvány egyik vezetője elmondta, hogy a bákói tanfelügyelőség peren kívüli megegyezést kért az alapítványtól, miután keresetét első fokon elutasították.

A magyarországi finanszírozók — a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint az Oktatási Minisztérium — felkérésére az anyanyelvi foglalkozások szakmai és gazdasági felügyeletével a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséget bízták meg. Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke sikeresnek ítélte a programot.
 
 

Szabadság
Kolozsvári közéleti napilap
vissza Vissza a kezdőlapra