INTERNET POLGÁRI KÖR

 +1 Éjjeli menedék Baráti Kör

Élő televíziós felvétel keretében tartotta első összejövetelét a +1 Éjjeli menedék Baráti Kör.
A +1 Éjjeli menedék Baráti Kör legközelebbi összejövetele december 6.-án, este fél nyolckor veszi kezdetét a Magyarok Háza színháztermében (Budapest V., Semmelweis u. 1-3.).

 
Élő televíziós felvétel keretében tartotta első összejövetelét a +1 Éjjeli menedék Baráti Kör. A Magyar Televízió új vezetése által november elejével az m2-re "száműzött" kulturális háttérműsor felelős szerkesztője, Siklósi Beatrix és a szerkesztő-műsorvezető, Matúz Gábor a Magyarok Háza színháztermében találkozott a musor barátaival. Az érdeklődés nagyságrendjét jelzi, hogy az egész épületben nem akadt annyi ülőalkalmatosság, ahányan kíváncsiak voltak a közszolgálati televízió "másként gondolkodóira". A több száz fős közönség nem fért el a legnagyobb teremben, sokan kiszorultak az előtérbe, és néhányuknak már csupán a lépcsőkön jutott hely.

A találkozó hivatalos programja az In Dextra Veritas elnevezésű zenekar nagy sikerű első cédéjének egyik slágerével, a Vérünk vezet c. nótával indult, amit a csapat két zeneszerzőjével folytatott beszélgetés követett. Ebben hangzott el az a kormánypárti sajtóértesülésekre alapozott bejelentés, amely szerint az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) védelmébe vette Medgyessy Pétert (D-209, miniszterelnök), ugyanakkor elmarasztalta a +1 Éjjeli menedéket. A Magyar Hírlap még azt megelőzően tudósított az ítéletről, hogy hivatalos formában a műsorkészítők egyáltalán értesültek volna az ellenük folyó eljárásról. És most jöjjön egy részlet az újságból:

"Intőt kapott a +1 Éjjeli menedékhely
Sértő tartalma és egyoldalúsága miatt újabb elmarasztalást javasol előterjesztésében a médiahatóság Irodája a köztévé + 1 Éjjeli menedékhely című műsorának. A kifogás szerint a kulturális hírműsor augusztus 29-ei adásában egy Medgyessy Péter és Orbán Viktor beszédeiből összeállított 'technosláger' hangzott el. A CD-n megjelent zenei anyagban a humort a jelenlegi miniszterelnök esetenként retorikai tévedése biztosította, a monoton ritmusvilághoz pedig ö-zése szolgáltatta a refrént. A szám morálját azonban Orbán Viktor exkormányfő Testnevelési Egyetemen tartott antikapitalista felhangokkal tűzdelt beszéde szolgáltatta. A zenei aláfestés és a vágot képanyag egyaránt az alkotóknak azt a nem titkolt szándékát erősítette, hogy lejárassák Medgyessy Pétert - derül ki ma médiahatóság műsorelemzéséből."
A műsorkészítők bűne tehát, hogy az In Dextra Veritas Vita c. számából készült videoklipet bemutatták az Éjjeli menedékben.

Az Éjjeli menedék vendége volt még Harrach Péter és Vona Gábor, akik a magyarországi politikai jobboldal jövojérol fejtették ki véleményüket a Jobbik Magyarországért Mozgalom október végén keltezett, a jobboldal megújításáról szóló, kemény hangvételű és már idáig is komoly vitákat kiváltó közleményének apropóján. Sárossy Kinga, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze egy-egy Illyés Gyula és Szép Ernő verssel lepte meg a közönséget, a vele készült interjúban pedig arról beszélt, hogy polgárnak lenni, megmaradni polgárnak bizony vidék-Magyarországon sem könnyű. Philip a Hír TV közeli - december 2.-ai - indulásáról szóló bejelentéssel örvendeztette meg a nézőket, és a televíziós csatorna kulisszatitkaiba avatta be a jelenlévőket. Kertész Imre Nobel-díjával kapcsolatban két költő, Döbrentei Kornél és Szentmihályi Szabó Péter mondta el a véleményét.

Az összejövetelről készített felvétel első része november 17.-én, az m2-n, 21.30-tól lesz látható (ismétlés: november 18., m2, 9.40). A második részt november 24.-én, az m2-n, 21.30-tól nézhetik meg az érdeklődők (ismétlés: november 25., m2, 9.40).

A +1 Éjjeli menedék Baráti Kör legközelebbi összejövetele december 6.-án, este fél nyolckor veszi kezdetét a Magyarok Háza színháztermében (Budapest V., Semmelweis u. 1-3.).

 
vissza Vissza a kezdőlapra