Európai Néppárt frakciója - Szájer József Frascatiban
 
Az Európai Néppártnak (EPP) az Európai Konventben működő frakciója kétnapos munkamegbeszélést tartott az olaszországi Frascatiban, ahol a jövendő európai alkotmány szövegét vitatták meg - tájékoztatta szombaton az MTI-t Szájer József.

    Az Országgyűlés alelnöke - aki a magyar törvényhozás egyikküldötte a jövendő európai reformok kidolgozására hivatott testületben, s egyben a konvent néppárti frakciójának alelnöke is - emlékeztetett: ez a második ilyen jellegű találkozó, az első Franciaországban zajlott fél évvel ezelőtt. Akkor döntöttek arról,

hogy alkotmányt kellene kidolgozni az Európai Unió számára. A mostani munkamegbeszélésen többek között jelen volt Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök, a konvent egyik alelnöke, Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az EPP elnöke és Helmut Kohl volt német kancellár.
    Szájer József elmondta: az olaszországi tanácskozáson megvitatták annak az alkotmánynak a szövegét, amelynek kidolgozásáról a legutóbbi tanácskozáson hozott döntést ez a testület. Egyetértettek abban, hogy az alkotmány szövegének
tartalmaznia kell az alapvető jogok chartáját. Azonos véleményen voltak azzal kapcsolatosan is, hogy a bizottság elnökét a jövőben az Európai Tanács javaslatára kell megválasztani, de a tanácsnak figyelembe kell vennie az európai parlamenti választások eredményét, a bizottság elnökének személyéről pedig a parlament hozza meg a végső döntést. Abban is egyetértés volt, hogy az Európai Tanács az eddig érvényben volt rendszer szerint működjék, vagyis hathónapos elnökségi időszakok legyenek, de az alkotmány tegye lehetővé esetleg a 18 hónapos elnökséget is, ilyenkor a három érintett ország közösen adjon elnököt. A szöveg preambulumában utalna a nemzetek és kisebbségek szerepére is, amellyel hozzájárulnak Európa
sokszínűségéhez - mondta Szájer József.
    A magyar politikus egyik felszólalásában azért tartotta kedvezőnek az alkotmányt Kelet-Közép-Európa népei számára, mert azt bizonyítja, hogy a bővítés ténye már nem kérdés, így egyenjogú félként veszünk részt Európa jövőjének alakításában.
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra