Egyetlen érv sem szól az Erzsébet téri privatizáció mellett
 
Egyetlen racionális érv sem szól a fővárosi Erzsébet tér privatizálása mellett, amiről várhatóan csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés - mondta Mészáros Tamás publicista az Erzsébet tér civil támogatói nevében rendezett keddi budapesti sajtótájékoztatón.

    Mészáros Tamás a Közszereplők Európai Akadémiája képviseletében újságírók előtt hangsúlyozta: a főváros vezetése nemcsak a meg nem valósult Nemzeti Színház alapjához kiásott gödörben épített létesítményeket, hanem, ami kevéssé ismert, a hozzá tartozó közparkot is el kívánja adni.

    A publicista szerint bármely budapesti polgár pert indíthatna az Erzsébet tér "elkótyavetyélése" ellen, és meg is nyerné. Hozzátette: képtelen gondolat eladni egy város centrumát, majd utána belépti jegyet szedni a lakosoktól a terület használatáért.

    Mészáros Tamás szerint a kormánynak és a Fővárosi Önkormányzatnak újra kellene tárgyalnia az Erzsébet tér hasznosításáról kötött szerződést a budapestiek érdekében.

    F. Kakuk Judit az UNI-CO és Firka építészirodák képviseletében a sajtótájékoztatón úgy vélekedett: egy magánbefektető bizonyosan nem kulturális központ és közpark céljára használná a felszín alatt 400-600 személy befogadására alkalmas rendezvényhelyiségeket, a szerkezetkész állapotban lévő, 300-300 férőhelyes előadó- és rendezvénytermet, illetve színház- és zenetermet, a 120 vendég ellátásra alkalmas éttermet és az 1000 négyzetméteres üzletnek, vendéglátó egységnek kialakítható területet, valamint a mindehhez tartozó 12.000 négyzetméteres zöldfelületet.

    Megjegyezte: a kulturális központhoz tartozó felszíni terület, valamint a régi Erzsébet téri park együttesen 3,5 hektáros zöldfelületet adna a város szívében a budapestiek számára.

    F. Kakuk Judit szerint eddig az Erzsébet téren a Nemzeti Színház alapozása, majd a teátrum felépítésének áthelyezése után ugyanitt a kulturális tömb és a látványpark megépítése, a minderre felvett állami hitelek kamataival együtt, 4,8 milliárd forintba került. Az építész a föld alatti létesítmények befejezési költségeit 2002. első félévi építőipari árakon 948 millió forintra becsülte.

    F. Kakuk Judit szerint a további építési és fenntartási költségeket privatizáció nélkül is fedezné, ha a köztulajdonban maradó föld alatti létesítményeket üzemeltetésre bérbe adnák. Hozzátette: a jelenleg félkész állapotban lévő föld alatti parkoló bevételei most is elegendőek a kulturális létesítmény és a park fenntartására.

    Pohárnok Mihály, a Design Center képviseletében elmondta: a korábbi Erzsébet téri buszpályaudvar közeli műemlék épületében időszaki kiállításokat rendezését tervezik, amelyeknek nagyobb értéke lenne, ha az intézmény a szomszédos kulturális központtal együttműködhetne.

 
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra