Alkotmánymódosítás - négypárti egyeztetés

A kormányoldal szerint áttörés következett be
Ellenzék: ügydöntő népszavazást csak a csatlakozási szerződés ismeretében

 
 
Kormányoldal

    Sikeresnek és a korábbi állapothoz képest jelentős áttörésnek nevezték a kormánypártok képviselői és az igazságügy-miniszter az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról csütörtökön, Budapesten tartott négypárti megbeszélést.

    Bárándy Péter az egyeztetést követő sajtótájékoztatón közölte: nem volt olyan kérdés, amelyben ne közeledtek volna az álláspontok.

    Rámutatott, hogy a felek a parlamenthez korábban benyújtott normaszöveget tekintik alapnak.

    Az igazságügy-miniszter elmondása szerint nézeteltérések a népszavazás, a népszavazás napjának meghatározása, a nemzeti bank szabályrendszerének terjedelme és a nemzetközi szerződések a belső joggal való viszonya kapcsán merültek fel.

    - Egymáshoz nagyon közeli álláspontok alakultak ki a minisztérium és a parlamenti pártok között a kormány és a parlament viszonyának szabályozottságáról - tette hozzá Bárándy Péter.

    A sajtótájékoztatón elhangzott: az igazságügyi tárca a megbeszélésen elhangzottak alapján péntekre elkészíti azt a normaszöveget-tervezetet, amelyről a tervek szerint jövő szerdán egyeztetnek a négy parlamenti párttal.
 

Ellenzék

A Fidesz és az MDF álláspontja szerint az Európai Unióról szóló ügydöntő népszavazásra nem kerülhet sor a csatlakozási szerződés ismerete nélkül.
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője az alkotmánymódosításról szóló csütörtöki négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján elmondta: a tárgyaláson kiderült, az alkotmánymódosítás normaszövegéről nem volt előzetes egyeztetés, azt az Igazságügyi Minisztérium szakemberein kívül alkotmányjogászok nem látták.

A politikus véleménye szerint nincs értelme addig tárgyalni a módosításokról, amíg a normaszöveget nem egyeztetik.

Áder János kitért arra, hogy a Fidesz által megfogalmazott szakmai észrevételeket az Igazságügyi Minisztérium elfogadta.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője annak a véleményének adott hangot, hogy ezeket a tárgyalásokat már hetekkel ezelőtt le kellett volna folytatni.
 
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra