Sem a Fidesz, sem az MDF nem megy el az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást megelőző egyeztetésre

A Fidesz nem vesz részt az EU-csatlakozást érintő alkotmánymódosítás ügyében hétfőre összehívott egyeztetésen. Ezt Áder János, a párt ügyvezető elnöke jelentette be vasárnap Budapesten, a Polgári Összefogás által az önkormányzati választások fővárosi szavazatszámláló bizottságaiba delegált tagok részére tartott munkaértekezleten. Hasonlóképpen nyilatkozott Dávid Ibolya, az MDF elnöke is.

    Áder János kijelentette: példátlan a kormány eljárása.

    - Bárándy Péter igazságügy-miniszter pénteken, munkaidő után jelezte, hogy hétfőn egyeztessünk az alkotmánymódosítás szövegéről, ráadásul a szöveget is elfelejtette mellékelni - mondta a politikus.

    Áder János szerint ilyen súlyú ügyekben már a pénteki kormánydöntést megelőzően is egyeztetni kellett volna a frakciókkal.

    Az ellenzéki politikus leszögezte: az EU-csatlakozás elsőszámú köz- és nemzeti ügy Magyarországon, nem pedig szakmai kérdés, ahogyan azt Medgyessy Péter miniszterelnök beállítja.

    Dávid Ibolya pártelnök az MTI-nek vasárnap azt mondta: csak akkor vesznek részt egyeztetésen, ha az előterjesztést megkapták, azt több szinten megtárgyalták és álláspontjukat kialakították.

    A politikus szerint a törvényjavaslat benyújtása előtt egy nappal egyeztetést tartani "szakmai és politikai igénytelenség".

    - Látszategyeztetésnek és kapkodásnak alkotmánymódosítás esetében nincs helye - jelentette ki, hozzátéve: ez különösen vonatkozik az EU-csatlakozással összefüggő tervezett változtatásra.

    Az MDF elnöke hangsúlyozta: az alkotmány alaptörvény, módosításához a pártok, a frakciók és a véleménynyilvánításra igényt tartó társadalmi szervezetek álláspontját is ismerni kell.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra