Az Európai Parlament magyar delegációja
 
Kialakult annak a magyar országgyűlési delegációnak az összetétele, amely november 18-án Brüsszelben részt vesz az Európai Parlament ülésén.

A tíz tagjelölt állam parlamenti képviselőit az Európai Parlament (EP) bővítési vitájára hívták meg. Magyarország 22 képviselővel lesz jelen az eseményen, közülük ketten - várhatóan egy kormánypárti és egy ellenzéki - rövid felszólalásra is lehetőséget kapnak.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság szeptember 5-iki ülése után jelentette be, hogy megállapodás született arról: a 22 tagú magyar delegációba a kormány- és az ellenzéki oldal egyaránt 11 személyt jelölhet, ezen belül az MSZP kilencet, a Fidesz nyolcat, az MDF hármat, az SZDSZ pedig kettőt.

Szájer József, a Fidesz alelnöke arról adott tájékoztatást, hogy a frakcióból Surján László, Balla Mihály, Braun Márton, Manninger Jenő, Gruber Attila, Schmidt Ferenc, Vígh Ilona és Szájer József tagja a november 18-i ülésre utazó delegációnak.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője elmondta: Dávid Ibolya pártelnök és Szászfalvi László mellett ő képviseli a demokrata fórumot az EP-delegációban.

Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: a szocialista képviselőcsoportból Fazakas Szabolcs, Gurmai Zita, Hegyi Gyula, Katona Béla, Kósáné Kovács Magda, Molnár Gyula, Tabajdi Csaba, Vadai Ágnes és Vastagh Pál utazik Brüsszelbe. Katona Béla szerint az összetétel annyiban módosulhat, hogy a XI. kerületben polgármesterré választott Molnár Gyula elfoglaltságai miatt helyére esetleg más kerülhet.

Eörsi Mátyás megerősítette: Szent-Iványi István és ő képviseli az SZDSZ-t.

Szili Katalin házelnök hétfőn, az európai integrációs nagybizottság tanácskozásán arra kérte a négy frakciót, hogy az EP-ülés idején, a külföldre utazó képviselők távolléte miatt a párhuzamosan ülésező Országgyűlés ne hozzon jelentős súlyú döntéseket.

Mivel jövő áprilistól, a csatlakozási szerződés aláírásának tervezett időpontjától egy magyar delegáció megfigyelőként állandó jelleggel részt vehet majd az Európai Parlament munkájában, Szájer József úgy vélte: a kormánykoalíciónak el kell gondolkodnia a jelenlegi parlamenti ülésezési rend racionálisabbá tételén.

 
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra