A Fidesz parlamenti EU-vitanapot kezdeményez

 Parlamenti vitanapot kezdeményez a Fidesz az Európai Unióval kapcsolatos álláspontok megtárgyalására.

    Áder János frakcióvezető a képviselőcsoport pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a politikai vita lehetőséget kínál a téma kapcsán értelmes párbeszéd folytatására.

    Kifejtette, a vitanapon olyan kérdéseket lehetne tisztázni, amelyek alapján választ lehetne kapni arra, hogy mit lehet tenni a magyarországi életszínvonal és a bérek uniós felzárkóztatása érdekében.
Hozzátette, arról is szólhat a vitanap, hogy miként lehetne segíteni a magyar gazdaság versenyképességét, a különböző régiók fejlettsége közötti különbségek tompítását, illetve meghatározni a területfejlesztési politika irányait. A Fidesz parlamenti fórumon kívánja megvitatni a munkahelyteremtés kérdéseit, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos problémákat is.

    Nyilatkozatok alapján Áder János úgy vélekedett: Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Kovács László MSZP-elnök is beismerte, hogy a kormány hibázott, amikor nem megfelelően készítette elő az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatos hétfői pártegyeztetést.
Hangsúlyozta, hogy az uniós felkészüléshez az ellenzéki pártok, így például a Fidesz is komoly segítséget nyújthat a kormánynak nemzetközi kapcsolataival. Hozzáfűzte, hogy a Fidesz megalakulása óta elkötelezett híve az ország uniós és NATO-csatlakozásának.

    Az önkormányzati választásokról szólva a lakossági fórumokon szerzett tapasztalatok és a közvélemény-kutatási adatok alapján a politikus kijelentette: jó esély van arra, hogy az ország nagy részén a polgári oldal jelöltjei győznek.

    - Október 20-a a polgári oldal pártjainak megerősödését jelenti majd az önkormányzatokban - hangoztatta.

    Elhangzott, hogy a Fidesz, szövetségeseivel közösen 6926 jelöltet indít az október 20-i választásokon. A Fidesz 318 polgármesterjelöltet indít és 705 polgármesterjelöltet támogat.

    AZ MDF TÁMOGATJA A KEZDEMÉNYEZÉST

    A Magyar Demokrata Fórum egyetért a Fidesz kezdeményezésével, hogy az Országgyűlés tartson vitanapot az európai uniós csatlakozásról - közölte Balsai István pénteken az MTI-vel.

    Az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője megjegyezte: az MSZP az önkormányzati választások kampányának részévé tette a csatlakozás kérdését, és "Kovács László pártelnök rágalmakat szórt az ellenzék politikusaira, megfeledkezve arról: külügyminiszterként a belpolitikai vitában nem vehetett volna részt".

    - A vitanap jó alkalom lesz arra, hogy az ellenzéki politikusok cáfolják a rágalmakat és gyalázkodásokat, és kifejtsék álláspontjukat a parlament integrációs nagybizottságában szeptember 19-én aláírt politikai megállapodásról - mondta az MDF-es politikus.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra