A Fidesz Mezőgazdasági Kabinetjének közleménye
 
A Fidesz Mezőgazdasági Kabinetje örül annak, hogy a kormánypárti képviselők is belátták, hibás és elhamarkodott a 2003. évi költségvetés keretében tervezett nagymértékű privatizálás - áll a párt sajtóosztályának közleményében, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

    Közlésük szerint a parlament mezőgazdasági bizottságának szombati ülésén megbukott a kormány azon elképzelése, amely szerint az agrárium szempontjából is fontos, nemzeti értékeket képviselő cégek kikerülnének az állami vagyonból.

    - A bizottság egyöntetűen szavazott amellett, hogy a privatizációs törvény módosító paragrafusból kerüljön ki a Balatoni Halászati Rt., a Fertő-tavi Nádgazdaság Rt., a Tokaj Kereskedőház Rt., valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt - emlékeztetnek a közleményben.

    A mezőgazdasági kabinet ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a bizottság elutasította azokat az ellenzéki módosító javaslatokat, amelyek 66 milliárd forint plusz forrást kívántak a mezőgazdaság számára biztosítani.

    - Ezzel ugyanis továbbra is törvénytelen állapotokat tartanak fenn, hiszen nem emelik a jogszabályban előírt mértékben az agrárium támogatását - fűzik hozzá.

    Mint írják, ezzel a kormánypárti képviselők nemet mondtak arra, hogy újabb 14 milliárd forinttal növeljék a beruházási támogatásokat, 13 milliárddal a piacra jutási támogatásokat, és elutasították azt is, hogy 33 milliárd forintot fordítsanak a csatlakozás előtt nemzeti programok támogatására.

    Megjegyzik, hogy a kormánypártok nem támogatták azt az ellenzéki indítványt sem, amely 6 milliárd forint támogatást biztosított volna jövőre a családi gazdálkodóknak.

 
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra