Demszky nem a főváros mellett, hanem Orbán ellen küzd
 
 
Az áprilisi választások óta ugyan már több mint hat hónap eltelt, ám Budapest első embere most sem a fővárosért küzd, hanem Orbán Viktor ellen hadakozik - olvasható a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának közleményében.

    Az ellenzéki párt a budapesti főpolgármester szerdai sajtótájékoztatójára reagált. Demszky Gábor szerint a jövő évi büdzsében tovább élnek az Orbán-kabinet által bevezetett főváros-ellenes intézkedések, szabályozások, és ezen mielőbb változtatni kell.

A Fidesz csütörtöki közleménye szerint Demszky Gábor főpolgármesteri tevékenysége az elmúlt négy évben pereskedésekből és harcias nyilatkozatokból állt, amelyeket a polgári kormány miniszterelnökére zúdított.

    - Ezúton felhívjuk a főpolgármester figyelmét arra, hogy a 2003-as költségvetést a Medgyessy-Kuncze kormány készítette, így azért a felelősséget az MSZP-SZDSZ koalíció viseli - olvasható a közlésben.

    A tájékoztatás szerint ha Demszky Gábor elégedetlen azzal, hogy a Medgyessy-Kuncze kabinet nem támogatja a négyes metró építését, a BKV adósságcsökkentését, a budapesti közlekedési szövetség létrehozását és nem nyújt fedezetet a közalkalmazotti béremelésre, akkor ne Orbán Viktorra mutogasson.

    - Ehelyett sokkal célszerűbb lenne, ha csalódottságát párttársainál, a szabad demokrata minisztereknél juttatná kifejezésre - teszik hozzá.

    A Fidesz közleményében azt tanácsolja Demszky Gábornak: keresse fel Medgyessy Pétert, a kormányfőhöz fűződő barátságával ugyanis a főpolgármester több ízben is kérkedett az önkormányzati választások előtt.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra