Fidesz közlemény a légvédelmi rendszerrel kapcsolatban
 
    A kudarcba fulladt szerdai Mistral-lőgyakorlat után Juhász Ferenc honvédelmi miniszter még mindig ragaszkodik a költséges, francia gyártmányú légvédelmi rendszer beszerzéséhez.

    A szocialista miniszter érthetetlen módon fel akarja újítani azt az 1997-es beruházási megállapodást, amit még a Horn-Keleti-Medgyessy vezetés kötött a francia hadiipari céggel. Pedig a 28 milliárd forintba kerülő programot a polgári kormány egyszer más leállította, miután az 1999-es szakmai bemutatón egyetlen Mistral-rakéta sem ért célba.

    Tegnap újra kiderült, hogy a francia légvédelmi rakéták nem felelnek meg a gyártó által megadott paramétereknek. Nem világos tehát, miért ragaszkodik Juhász Ferenc több tízmilliárd forintért olyan Mistral-rakéták beszerzéséhez, amelyek nem növelik az ország biztonságát.

    Az előbbiek tükrében még megdöbbentőbb, hogy a miniszter a katonák élet- és szolgálati körülményeinek javítása, a laktanya-rekonstrukciós program és haderő-reform folytatása helyett több tízmilliárd forintot készül fölöslegesen elkölteni luxus felszereltségű Gripenekre. Nem igazak ugyanis azok a miniszteri érvek, amelyek a NATO-kompatibilitással magyarázzák a repülőgép-bérleti szerződés módosítását. Arra pedig mind a mai napig nem kaptunk választ, mely földrészeken akarja a miniszter bevetni a levegőben utántölthető Gripeneket.

    Simicskó István
    Biztonságpolitikai kabinetvezető
    Fidesz - Magyar Polgári Párt
 

Országos Sajtószolgálat
vissza Vissza a kezdőlapra