Vizsgálat indul a MeH hattyú-házi ingatlanbérlése ügyében
 
Teljes körű vizsgálat lefolytatására kérte a miniszterelnök Keller Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyekért felelős államtitkárát, a MeH a hattyú-házi ingatlan bérlése ügyében - tudatta az államtitkár az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

    A MeH Területfejlesztési Hivatalának hattyú-házi ingatlanbérlési ügyéről a múlt héten jelentek meg először sajtóhírek; ezek szerint a Nagy Sándor vezette intézmény az első évben nettó 236 millió forintot költ 4.000 négyzetméternyi irodaterület bérlésére.

    A HVG híradása beszámol arról is, hogy a közelmúltban történt közbeszerzési eredményhirdetés szerint november 21-től egy évig havi 83 ezer, azután 73 ezer euró a nettó bérleti díj.

     Az új irodára azért van szükség, hogy odaköltöztessék a területfejlesztéssel foglalkozó apparátus eddig három helyen működő részlegeit. A hivatal számára engedélyezett létszámkeret 132 fő, ennek feltöltéséhez még 15 százalékkal bővülhet az apparátus.

    A kancellária - amint ezt ingatlanbérlés esetén a közbeszerzési törvény megengedi - nem nyílt pályázatot hirdetett, hanem tárgyalásos eljárást indított, amire csak az Első Budai Építő Rt. kapott meghívást.

    A Népszabadság szombati beszámolója szerint a Miniszterelnökség Gazdasági és Közbeszerzési Igazgatóságát (MGKI) október 17-én hatalmazta fel a kormányzat, hogy közbeszerzéssel keressen helyet a Területfejlesztési Hivatalnak.

    A Magyar Nemzet arról írt, hogy az irodaház a Tocsik-ügyből ismert - végelszámolás alatt álló - Vektor Rt. tulajdonosainak érdekeltségébe tartozik.

    A MeH közpénzügyi államtitkársága a vizsgálatot hétfőn megkezdte.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra