Januártól egymillió lakásban lesz nézhető a Hír TV
 
A Hír Televízió Rt. megállapodott hétfőn a két nagy kábeltelevízió szolgáltatói szövetséggel, így januártól mintegy egymillió háztartásban lesz hozzáférhető az első magyar hírcsatorna - ezt Borókai Gábor vezérigazgató jelentette be a - jelenleg 200 ezer otthonban fogható - televízió szerdai budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
    Mint megjegyezte, az előzetes felmérések szerint a lakosság kétharmada hiányolt a korábbi kínálatból egy ilyen profilú tematikus csatornát.
Közlése szerint céljuk a tárgyilagos, tény- és szakszerű, gyors, pontos hírszolgáltatás, a jelenleg 8, de januártól már napi 17 órányi programban.

    Borókai Gábor - aki az előző, Orbán Viktor vezette kormány szóvivője volt - hozzátette: minden információt meg kívánnak adni a nézőknek, minden oldalt lehetőséghez juttatva álláspontja kifejtésében, ugyanakkor tartózkodnak attól, hogy a nézők helyett alkossanak véleményt.

Közlése szerint el akarják kerülni azt is, hogy túlsúlyba kerüljenek a műsorban az erőszakos, tragikus események.

    Borókai Gábor kérdésre válaszolva elmondta: a több száz milliós beruházással indított programtól a tulajdonosok azt várják, hogy 6-7 év múlva álljon saját lábára és kezdjen el nyereséget termelni.

    - A jó hír is hír - fogalmazott a sajtótájékoztatón Dlusztus Imre főszerkesztő.

    Hozzátette: hírszolgáltatásában a csatorna minden politikai árnyalat nélküli fórummá kíván válni, míg a magazinok középpontjába "a munkájába feledkező, másokért felelősséget vállaló embert" kívánja állítani a Hír TV.

Elmondta azt is, hogy a televízió száz munkatárssal, Budapest mellett hat regionális központból tudósít.
 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra