A Fidesz bírálja a kormányt az illetékek növekedése miatt
 
A Fidesz parlamenti frakciója bírálja a kormányt, mert jövőre jelentősen emelkedik számos, az igazságszolgáltatással, örökléssel, cégbírósági eljárással kapcsolatos illeté

    - Jövőre még az igazság is többe kerül - fogalmazott Répássy Róbert, a Fidesz-képviselőcsoport jogi kabinetjének vezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a kormány tervei kapcsán.

    A Fidesz álláspontja szerint a drasztikus emelés a jogkereső közönség kifosztását jelenti.

    Répássy Róbert megjegyezte, hogy az illetékekre vonatkozó előterjesztést sok helyütt Bárándy-csomagként emlegetik.

    Vitányi István jelezte, hogy a hatályos törvények szerint tárgyi adómentességet élvez többek között az igazságügyi szakértői, a bírósági végrehajtói, valamint az ügyvédi tevékenység. A fideszes képviselő hozzátette: a Medgyessy-kormány ezen szolgáltatásokat 25 százalékos általános forgalmi adóval kívánja megterhelni 2003 januárjától, ami véleménye alapján jelentős terhet ró majd az érintettekre.

    A kabinet javaslata szerint jövőre a többi közt 43 százalékkal emelkedik a házassági bontóper, köbcentiméterenként 30 százalékkal a gépjárműszerzés illetéke, és 108 százalékkal nő az államigazgatási eljárásban a becsületsértés, magánlaksértés esetén induló eljárás illetéke.

    Szentgyörgyvölgyi Péter arra tért ki, hogy a cégbírósági eljárások illetéke is emelkedik. A cégkivonat elkészítése például 5000 forintra, a cégbizonyítványoké 3000 forintra, a cégmásolatoké pedig 7000 forintra nőhet.

    Elhangzott, jelentősen módosul az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke is. Öröklés esetén az illeték általános mértéke az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint háztartásában eltartott szülő nélküli unokája esetén 15 millió forintig 11 százalékra, a 15 millió forint feletti résznél pedig 15 százalékra növekszik.

    Vitányi István közölte, hogy a Fidesz törvénymódosító javaslatot nyújt be a lakásvásárlási illeték mérséklése érdekében. Utalt arra, hogy ez az ígéret szerepelt a szocialisták választási programjában is.

    Az adók és illetékek drasztikus emelése kapcsán a fideszes képviselők megállapították: sérülhet a polgárok peres eljáráshoz fűződő alkotmányos joga.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra