Varga László lett a KDNP elnöke

2002. november 2., szombat, 16:37

Az Origo híre

MHL Kommentár

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnökségi tagját és fideszes országgyűlési képviselőt,
Varga Lászlót választotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé a párt országos választmánya. Az eddigi KDNP vezető, Bartók Tivadar nem nyugszik bele az ítéletbe.

A „fideszes” szó bizonyára negatív jelzőként került a cikkbe. Varga László a Fidesz által támogatott MKDSZ képviselő, de ez nagyon bonyolult forma, ha valaki rövidebbet akar: Varga László a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagja. De nem fideszes, mert nem tagja a pártnak.

A KDNP 1997-es személyi összetételű országos választmányát a Legfelsőbb Bíróság szeptemberi ítélete alapján hívták újra össze. Az 1997. június 21-22-i választmányt követően eljárások indultak a párt belső ellenzéke ellen, és a párt belső szabályaival ellentétes módon függesztettek fel, illetve zártak ki egyes párttagokat - áll a bíróság indokolásában. Az indokolás szerint az 1997. októberi választmány összehívása is a párt alapszabályaival ellentétesen történt.

Ez a bekezdés korrekt leírása a helyzetnek.

A testület döntése értelmében Varga László mellett az előző kormány három tagja, az MKDSZ társelnöke, Harrach Péter, illetve Mikola István és Semjén Zsolt lesznek az elnökhelyettesek.

Ez a mondat megint pontosan írja le a tényeket, de egyben ismét Orbán közelinek festi le az új vezetést.

A KDNP eddigi vezetője, Bartók Tivadar közölte, hogy nem nyugszik bele a bíróság döntésébe. Az ő általa irányított kereszténydemokraták a jelenlegi szocialista-szabad demokrata kormánykoalícióval jó kapcsolatot tartanak fenn - mondta. Közéjük került a Millenáris Kht. élére Mizsei Zsuzsanna

Bartók nyilatkozata vicclapba való. Valaki így fordította magyarra: Engem nem lehet leváltani a KDNP éléről, mert engem a Párt küldött ide. A Párt, értsd: a szocialisták.

A Mizseivel való fenyegetőzés pedig egyenesen nagyszerű

Az MTI jelentése

MHL Kommentár

Budapest, 2002. november 2. (MTI) - Varga Lászlót, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnökségi tagját, fideszes országgyűlési képviselőt választotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé a párt országos választmánya szombaton Budapesten.

 

    Az ülésen történtekről az új elnök tájékoztatta a sajtó képviselőit.

 

    Mint felidézte, a KDNP 1997-es személyi összetételű országos választmányát a Legfelsőbb Bíróság (LB) ez év szeptemberi ítélete alapján hívták újra össze.

 

    Az LB indokolásában a többi közt kifejtette: az 1997. június 21-22-i választmányt követően eljárások indultak a párt belső ellenzéke ellen, s a párt belső szabályaival ellentétes módon függesztettek fel, zártak ki egyes párttagokat.

 

    Az indokolás kitért arra is, hogy az 1997. októberi választmány összehívása is a párt alapszabályaival ellentétesen történt.

 

    A testület mostani döntése értelmében az előző kormány három tagja - Harrach Péter, az MKDSZ társelnöke, Mikola István és Semjén Zsolt - tevékenykedik elnökhelyettesként a KDNP-ben, megbízatásuk 2003. december 31-ig szól.

 

    Varga László szavai szerint az új vezetők feladata az, hogy visszaszerezzék a kereszténydemokrácia korábbi erejét.

 

    Tájékoztatása szerint a párt "rendkívül élénk" országos választmánya szombaton helyrehozta a bíróság által jelzett korábbi törvénytelenségeket.

 

    Az ülésen a 215 választmányi tag közül 162-en vettek részt.

Ez több mint 75 százalékos jelenlét.

    A KDNP új elnöke - aki 92 évesen az országgyűlés korelnöke - emlékeztetett arra, hogy az 1989. szeptember 30-án létrehozott párt egyben az 1947-es választásokon győztes Demokrata Néppártot alakította újjá.

 

    Azt a véleményét is megfogalmazta, miszerint a kormányon lévő szocialista pártnak nincs ideológiája, miután a "nem létező szocializmust otthagyta, és újat nem szerzett".

 

    Vélekedése szerint ugyanakkor a magyar politikai közéletből ma hiányzó kereszténydemokrácia a harmadik évezred irányító eszméje lehet.

 

    - Szükség van arra, hogy a magyar közvéleményben olyan politika érvényesüljön, amely élő és örök értékű eszméken alapul - hangoztatta.

 

    Szavai szerint fontosak a szociális intézkedések, de lényeges az is, hogy ezeket azok hozzák meg, akik korábban, és most is megőrizték a nemzethez való hűségüket.

 

    Varga László arra is felhívta a figyelmet, hogy a KDNP a jövőben "az MKDSZ-szel együtt, sőt egységben", de mégis önállóan fog működni.

 

    Lehetségesnek nevezte azt is, hogy - autonómiájukat megőrizve - a körvonalazódó nemzeti összefogásban, a pártok szövetségét alkotó unióban is részt vesznek majd.

 

    A KDNP jövőjéről szólva úgy vélte, a múltból nem lehet megélni, de a múlt nélkül sem lehet élni.

 

    Szavai szerint még megvan az a generáció, amely az újnak képes megadni azokat a politikai eszméket, amelyek szükségesek egy tiszta közélet megteremtéséhez.

 

    Varga László kifejtette, azért van ma politikai zűrzavar, mert "nemhogy nem fejeződött be közigazgatásilag teljesen a rendszerváltozás, hanem egy visszarendeződés kezdődött". Úgy látja, hogy ez a folyamat nem becsüli a kereszténydemokraták által öröknek tartott értékeket.

 

    - Egy párturalom kezdődött a nemzet értékeinek megbecsülése helyett - fogalmazott az ellenzéki politikus.

 

    A KDNP székházának sorsát érintő újságírói kérdésre Varga László arról beszélt, hogy az ezzel és a gazdasági ügyekkel kapcsolatos kérdések vizsgálata a pártügyész feladata lesz.

 

    Az új elnök ugyancsak újságírói kérdésre arról is szólt, hogy jelenleg nincs napirenden egy önálló kereszténydemokrata frakció megalakítása a parlamentben.

Valószínűleg e téma lesz majd az érdeklődés központjában. 

    - Az pedig a következő hetek tárgyalásai során dől majd el, hogy az Országgyűlésben miképp működik tovább a 13 taggal jelen lévő MKDSZ - tette hozzá.

 

    Bartók Tivadar, a KDNP jelenleg bejegyzett elnöke az MTI-nek e hét csütörtökén úgy nyilatkozott: ez nem igazi KDNP ülés lesz, hanem inkább MKDSZ-esek tanácskozásának lehetne nevezni.

A 162 választmányi küldöttnek csak egy része MKDSZ tag.

    Hangsúlyozta, hogy a KDNP vezetése megtette a szükséges jogi lépéseket a szerintük téves, törvényellenes ítélettel szemben, amely alapján a választmányi ülést összehívták. Mint elmondta, kérték az ítélet végrehajtásának felfüggesztését és felülvizsgálatát.

De mint látjuk, ez nem következett be. A választmány ülésére a bíróság által meghatározott napon került sor.

    Bartók Tivadar úgy vélte, hogy az összehívott választmánynak lejárt a legitimitása, többen közülük már más pártnak a tagjai.

Ez valóban csak vélekedés, ugyanis a bíróság mindenkitől elvette a választójogot, ha más pártba ment.

    Egyúttal leszögezte, nem veszi tudomásul azokat a döntéseket, amelyek a szombati választmányi ülésen fognak születni.

Ennyit a jogállami szemléletről.

 Értékelés: Az MTI anyaga több teret szentel a témának és lényegében értékítélettől, befolyásolástól mentesen a tényeket és az érintettek véleményét közli. Az Origo az MTI-re hivatkozik, de más Bartók nyilatkozatot hoz. A hír bejelentése kapcsán azonban a Fideszhez közelíti az új vezetést – pedig nem is tudja, hogy mind a négy alelnök a Fidesz frakció tagja.

vissza Vissza a kezdőlapra