Kommentár helyett

Egy választás vagy két választás Magyarországon?

Mintha nem ugyanarról a választásról beszélnének

MDF Választmány

Jobbik

Az önkormányzati választások eredményei visszaigazolták, helyes volt az MDF stratégiája, hogy önálló politikai erőként jelent meg, és nem vetette alá magát egyetlen más politikai párt akaratának, érdekeinek - állapította meg a párt szombati, budapesti ülésén Csáky András, az MDF országos választmányának elnöke. A politikus hangsúlyozta, hogy az MDF - ahogy a múltban - a jövőben is mérsékelt jobboldali erőként kíván megjelenni. Hozzátette: a pártot az az elkötelezettség vezérli, hogy a következő parlamenti választások után mérsékelt jobboldali kormánya legyen az országnak.

A választmány szombati ülésén belső szabályzatmódosításokat hajt végre a legutóbbi országos gyűlés által módosított alapszabálynak megfelelően, foglalkozik a jövő februári tisztújító országos gyűlésre való felkészüléssel, valamint a Magyarország EU-csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítással is

 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye az önkormányzati választásokról



A 2002-es önkormányzati választások bebizonyították, a jobboldal válságban van. Az országgyűlési választás kudarcát most jóval nagyobb vereség követte. Nyilvánvalóvá vált, hogy már áprilisban szükség lett volna a vereségből fakadó konzekvenciák levonására, mely azonban nem történt meg.
Számos okot lehetne említeni, amelyek e fájdalmas vereséghez vezettek, de mindegyik közül a legelső a hitelesség problémája. Nem lehet jobboldalt építeni hiteltelen politikusokkal és pártokkal, a szavak mögötti tétlenséggel.
A jobboldal elvesztette saját szavazói bizalmát. A magas választási részvétel mellett jobboldali szavazók széles rétege voksolt otthonmaradással, mert nem talált hiteles és tettre kész nemzeti pártot, melyről úgy érezte volna, őt képviseli.
Nincs szükség az eredmény fényezésére, a vereség győzelemre festésére, amelyre most néhányan kísérletet tesznek. Az egyetlen megoldás csak a józan és őszinte önvizsgálat lehet. Meg kell hozni a nehéz döntéseket, mind a személyi kérdésekben, mind a politikai stratégiát illetően. Újjá kell építeni a magyar jobboldalt, mert azok, akik eddig képviselték, hagyták összeomlani.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra