Krisztus Pilátus előtt
Hazaérkezik Kanadából a Munkácsy-kép
 
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának képeit már karácsony előtt újra együtt láthatja a közönség a debreceni Déri Múzeumban; csütörtökön ugyanis érvénybe lépett az a szerződés, amelynek értelmében 5 évig feltétlenül Magyarországon lesz a tavaly Kanadába szállított Krisztus Pilátus előtt című festmény.

    Erről a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) sajtóirodája közleményben tájékoztatta az MTI-t.

    Mint ismertették, a szerződést az NKÖM kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és az Art Gallery of Hamilton képviselői írták alá.

    Kitértek arra is, hogy a tartós kölcsönzésről szóló megállapodást a felek ötévenként meghosszabbítják.

    A kép kölcsönzéséért viszonzásul - a magyar-kanadai kulturális együttműködés keretében - a Nemzeti Galéria 2005-ben 70 festményét adja oda a kanadai galériának egy XIX. századi európai festészeti kiállítás időtartamára.

    Hozzáteszik: arról, hogy pontosan melyik hetven kép utazik a kanadai tárlatra, az MNG és az Art Gallery of Hamilton szakemberei a következő két évben döntenek.

    A Krisztus Pilátus előtt című festmény már elindult Kanadából, a méreteit tekintve 4,17 méterszer 6,36 méteres alkotást már karácsony előtt - az Ecce Homo és a Golgota című képekkel együtt - láthatja a közönség a debreceni Déri Múzeumban - tartalmazza a közlemény.

    Munkácsy Mihály három nagyméretű festménye közül a "Krisztus Pilátus előtt" 1881-ben, a Golgota 1884-ben, az Ecce Homo pedig 1896-ban készült el.

    Az Ecce Homo-t a múlt század tízes éveiben vette meg Déri Frigyes Bécsben élő kereskedelmi tanácsos 76 ezer aranykoronáért, aki 1924-ben bekövetkezett halála előtt teljes gyűjteményét a magyar államnak ajándékozta azzal, hogy azt a Debrecenben megépülő múzeumban állítsák ki.

    Az Ecce Homo 1930 óta Debrecenben látható. A trilógia további két darabját külön-külön számos európai és amerikai városban állították ki.

    A képek azt követően az Egyesült Államokba kerültek, ahol 1887-ben John Wanamaker, a holland származású kereskedő és műgyűjtő vásárolta meg, és philadelphiai otthonában helyezte el azokat. A képek több mint egy évszázadig az ő és családja tulajdonában maradtak.

    A Golgotát azután 1988-ban egy Sotheby's árverésen Julian Beck magyar származású galériatulajdonos vásárolta meg. A kép 1991-ben - rendkívül leromlott állapotban - érkezett Magyarországra, miután tulajdonosa és az MNG letéti szerződést között.

    A Golgota kölcsönszerződés alapján 1993-ban került a debreceni Déri Múzeumba azzal a feltétellel, hogy restaurálják. Az 1991-es letéti szerződés szerint a kép 2000. január 1-ig, illetve - ha a felek másképp nem rendelkeznek - további 6 évig Magyarországon maradhat.

    A kulturális tárcánál augusztus óta külön bizottság tárgyal arról, hogy a kép újra a magyar állam tulajdonát képezze.

     A Krisztus Pilátus előtt című képet - amely művészettörténészek szerint a trilógia művészileg legértékesebb darabja - 1988-ban a Golgotával együtt bocsátotta aukcióra a Sotheby's, és az Joseph M. Tannenbaum, a jómódú kanadai kereskedő és műgyűjtő tulajdonába került.

    A kanadai kereskedő 1994 végén magyar kezdeményezésre 2000 végéig érvényes letéti szerződést kötött a Déri Múzeummal, melynek értelmében a debreceni múzeum gondoskodott a festmény restaurálásáról.

    A meglehetősen rossz állapotban levő, csaknem 30 négyzetméteres kép 1995 elején érkezett Debrecenbe, és még az év tavaszán megkezdődött a restaurációja Szentkirályi Miklós vezetésével.

    A talapzatával együtt 3 mázsát nyomó monumentális festményt feltekert állapotban, a tűzoltók segítségével emelődaruval juttatták be a múzeum első emeletére, és 1995. augusztus 26-án első ízben mutatták be együtt a Krisztus-trilógiát.

    2001-ben a tulajdonos visszaszállíttatta a képet Kanadába, és azt az Art Gallery of Hamilton-nak adományozta.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra