Bácskai Sándor, Szűrös Mátyás és Sztankovánszki Tibor közleménye

    A nemzeti baloldal nevében!

    A baloldali hazafias érzelmű - szociáldemokrata és nép-nemzeti elkötelezettségű - embertársaink nevében emeljük fel szavunkat és határolódunk el Medgyessy Péter miniszterelnöktől, Kovács László külügyminisztertől és Göncz Árpád, volt köztársasági elnöktől amiatt, hogy a román miniszterelnökkel és az általa vezetett kormányküldöttséggel együtt, örömünnepet ültek fővárosunkban, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján.

    Csatlakozunk azon honfitársainkhoz, akik megszégyenülve és megalázva érzik magukat és tiltakoznak, mert belegázoltak nemzeti önérzetükbe.

    Egyben, ismételt szolidaritásunkat fejezzük ki az erdélyi magyarsággal.

    Megütközéssel állapítjuk meg, hogy az említett közjogi személyiségek - pártállásukból eredően a szociál-liberális kormány tagjai - nem először helyezkedtek szembe a magyar nemzet sorsközösségével.

    Követeljük, hogy vonják le a szükséges következtetéseket, mert nekik "hivatalból" nem illik, sőt nem szabad azt ünnepelni, ami nem ünnep népünknek, nemzetünknek!

Budapest, 2002. december 5.

Bácskai Sándor a "történelmi" Szociáldemokrata Párt főtitkára

dr. Szűrös Mátyás volt MSZP-képviselő
Sztankovánszki Tibor a "történelmi" Szociáldemokrata Párt elnöke
 
Országos Sajtószolgálat
vissza Vissza a kezdőlapra