Kiütéssel győzött a kormány

Nem lesz minimálbér emelés, a versenyszférában maximum 4.5 százalék reálbér emelés lehet

 

Teljes kudarccal végződött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülése, hiszen egyetlen szakszervezeti követelés nem teljesült. A szakszervezetek mégis aláírták a "háromoldalú" megállapodást.

A kormány "kiszámítható partneri viszonyt" akar a munkaadókkal és a munkavállalókkal, ezért egy-egy milliárdot adott szervezeteiknek. Hogy ennek volt-e szerepe abban, hogy a szakszervezetek feladták követeléseiket, vagy annak, hogy a kormány a versenyképesség elvesztésének veszélyeire hivatkozott, talán soha nem fogjuk megtudni.

A 4.5 százalékos reálbér-növekedés talán el is fogadható, ha megvalósul. Az szja. változások azonban kereseti kategóriánként eltérnek egymástól, így az átlagos növekedési mértékek megtartása mellett sok embert érhet kellemetlen meglepetés.

Amint arra már többször rámutattunk, a gyermeknevelő minimálbéres alkalmazott adózási helyzete változatlan, a bér nem nő, az infláció igen, tehát a legszegényebb gyermekesek életszínvonala a várhatóan 5 százalék körüli inflációval csökken. Ha az átlagosan 4,5 százalékos reálbér-növekedésbe az ő csökkenésüket is beleszámítják, tér nyílhat arra, hogy egyesek - de kevesek - jelentős jövedelemnövekedést érjenek el. A szociális igazság azt követelné, hogy a kiskeresetűek helyzete javuljon. Ezzel a lépéssel pedig növekedni fognak a jövedelemkülönbségek az országban. Milyen szakszervezet az, amely ehhez hozzájárul? A válasz egyszerű: baloldali. Mármint a hazai fogalmak szerint. És szegény, mert már egy milliárdért is hagyta magát meggyőzni.

Kíváncsi vagyok, hogy az adófizető állampolgárok, hogyan fogják megtudni, mire költötték ezt a pénzt az Érdekegyeztető Tanács érdekelveszejtő tagjai?

Azt pedig egyenesen arcpirítónak mondhatjuk, hogy a munkavállalói oldal szóvivője, Wittich Tamás a Népszabadság szerint kijelentette: az egyezség jelentős lépés a bérek uniós felzárkóztatása érdekében.

A kiskeresetű gyermekes családok helyzetének romlása és a szakszervezeti oldal imént idézett indokolatlan hozsannázása mellett van még egy nagy baj az OÉT megállapodással. A minimálbér emelésekor az Orbán kormány tudatosan üzent az iparnak: Magyarország versenyképességét ne az alacsony munkabér, hanem a termelékenység növelése biztosítsa.  Ahhoz azonban,. hogy a tőkeszegény magyar gazdaság termelékenység növelő beruházásokat hajtson végre, támogatáshoz kell jutnia. Nincs miből fejlesztenie ugyanis. Ha a bérek emelkedése nagyobb a termelés növekedésénél, akkor akár komoly inflációs hatásokra is számíthatunk. Az Orbán kormány megoldása az volt: béremelés és gazdaságfejlesztés együtt. A Medgyessy megoldás rosszabb: kisebb béremelés és leálló gazdaságfejlesztés. Nem jó kilátások a jövőre nézve.  

S.L.

vissza Vissza a kezdőlapra