Orbán Viktor keresete Juhász Ferenc és Juszt László ellen
 
Orbán Viktor jogi képviselője szerdán postára adta a volt miniszterelnök keresetét Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Juszt László újságíró ellen - tájékoztatta az MTI-t közleményben Doncsev András, az exkormányfő sajtótitkára

    A tájékoztató szerint Orbán Viktor "becsületsértés vétsége miatt büntetőeljárást, személyiségi jogok megsértése miatt pedig polgári peres eljárást indított" Juhász Ferenc ellen a honvédelmi miniszter november 6-i, az Info Rádióban elhangzott nyilatkozata miatt.

    A volt miniszterelnök november 11-én a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában nyilatkozott arról, hogy jogi eljárást kezdeményez Juhász Ferenccel szemben, mert szerinte a honvédelmi miniszter őt nyíltan antiszemitának és nacionalistának bélyegző nyilatkozatott tett.

     A közlemény szerint Juszt László ellen a Népszavában október 28-án megjelent, A megbékélés napja című írás miatt indított peres eljárást a volt miniszterelnök.

    Orbán Viktor keresetében arra kéri a bíróságot, hogy állapítsa meg a jogsértést és tiltsa el az alpereseket a további jogsértésektől, valamint kötelezze őket arra, hogy közlemény formájában adjanak elégtételt az Info Rádióban és a Népszavában.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra