Orbán Viktor becsületsértési és személyiségi jogi eljárást kezdeményez
 
Orbán Viktor becsületsértési, illetve személyiségi jogi eljárást kezdeményez Juhász Ferenccel szemben, mert szerinte a honvédelmi miniszter őt nyíltan és egyértelműen antiszemitának és nacionalistának bélyegző nyilatkozatot tett.

    A volt miniszterelnök a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában elmondta, hogy jogászok dolgoznak az ügyön, és jövő héten fogják az iratokat benyújtani a bíróságnak.

    Orbán Viktor megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint sok millió embernek az önérzetébe és becsületébe gázolnak bele, amikor az előző kormányt vagy bármely szabadon választott magyar kormányt antiszemitizmussal vagy nacionalizmussal vádolják.

    - Ez rendkívüli mértékben árt a magyar nemzet érdekeinek - fűzte hozzá.

    Arra a felvetésre, hogy az Orbán-kormányt, ha lehetett volna, kizárták volna a NATO-ból, Kovács Lászlóra utalva úgy reagált: a balkáni háború idején, amikor az ország a légterét és repülőtereit felajánlotta a katonai akciók számára, "akkor az MSZP mai elnöke, külügyminiszter a parlamentben támadott hátba bennünket és a NATO-t, azt követelve, hogy Magyarország ne bocsássa még a repülőtereit se a NATO-csapatok rendelkezésére".

    - A NATO főtitkárának személyesen kellett több alkalommal, a velem való egyeztetést követően közbenjárni azért, hogy az ellenzék elfogadható viselkedést mutasson és ne akadályozza a NATO-t, illetve Magyarországot a vérontás megállításában vállalt szerepének teljesítésében - mondta a volt miniszterelnök.

    A jövő évi költségvetésről szólva Orbán Viktor kevesellte a kisvállalkozóknak és az agráriumnak szánt támogatást. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy Magyarország a 2003. év végére messzebb lesz az Európai Unió átlagától, mint 2002 decemberében.

    Az EU-csatlakozásra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: mindent meg kell tenni azért, hogy a magyarországi 10 millió állampolgár és a Kárpát-medencei 15 millió magyar életszínvonala és életlehetősége, életminősége javuljon.

    - Ha az uniós csatlakozás ebben segít, akkor még az uniós csatlakozást is meg kell tennünk ennek érdekében. Mi egy, a magyar nemzetet erősítő, egységes Európában szeretnénk részt venni, azért, mert az jó Magyarországnak - fejtette ki a volt kormányfő.

 
MTI
vissza Vissza a kezdőlapra